
A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen – jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
2013. június 30., 14:132013. június 30., 14:13
2013. június 30., 14:172013. június 30., 14:17
Hoppál Péter (képünkön) arra utalt, hogy – mint arról beszámoltunk – Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének Kolozsváron. Ezzel a szervezet jelezte, az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.
„Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük\" – mondta a Fidesz szóvivője, emlékeztetve a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányra. Hoppál Péter úgy véli, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!