Fotó: Vatican News
Ferenc pápa tizenkét fiatalkorú elítélt lábát mosta meg egy római börtönben a hagyományos nagycsütörtöki szertartás keretében.
2023. április 06., 23:202023. április 06., 23:20
2023. április 06., 23:282023. április 06., 23:28
A 86 éves katolikus egyházfő – akit a múlt héten légúti megbetegedéssel kórházban ápoltak – csütörtök délután a Casal del Marmo börtönbe látogatott, ahol már végezte ezt a szertartást, mégpedig megválasztása után, 2013-ban. Ferenc botra támaszkodva, mosolyogva állt meg mind a tizenkét elítélt – köztük két leány – előtt, hogy megmossa, megtörölje, majd megcsókolja lábukat. Egyesek viszonzásként a kezét csókolták meg, míg mások néhány szót váltottak vele.
A fiatalok között volt egy szenegáli muszlim, egy román, egy horvát és egy orosz fiatal is.
A hagyomány szerint nagycsütörtökön arról emlékeznek meg a keresztények, hogy Jézus megmosta az apostolok lábát, és az utolsó vacsorán megalapította az eucharisztiát. Ferenc pápa kifejtette, hogy a lábmosás „nem népszokás”, hanem „egy gesztus, amely arról szól, hogy milyennek kellene lennünk egymással”. Sajnálkozott amiatt, hogy van, aki „kihasználja a másik embert, így sok az igazságtalanság, a csúnya dolog”.
Pápasága kezdete óta Ferenc mindig a Vatikánon kívül végezte el ezt a szertartást. Az elmúlt években több börtönben, illetve menekültek számára létesített befogadóközpontban járt, egykori maffiózók, betegek, vagy más vallások hívőinek lábát mosta meg, demonstrálván azt a hitét, hogy a katolikus egyháznak figyelnie kell a társadalom peremén élőkre.
Csütörtök reggel az egyházfő krizmaszentelő misét tartott a Szent Péter-bazilikában, amelyen megáldotta az év során különböző szentségek megünnepléséhez használt olajat, és figyelmeztette a papokat: „ne feledkezzenek meg arról, hogy a nép pásztorai”.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
szóljon hozzá!