
Az Ifjúsági Világtalálkozó vasárnapi zárómiséjén a gyűlöletet elvető emberiségről beszélt Ferenc pápa, pénteken pedig csöndesen, egyedül imádkozott az egykori auschwitzi haláltáborban, majd túlélőkkel és zsidómentőkkel találkozott.
2016. július 31., 15:412016. július 31., 15:41
Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén. Ferenc pápa homíliájában kiemelte: „Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben\". De ti ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára”.
A pápa hozzátette: a külvilág elhitetheti a fiatalokkal, hogy Isten távoli és érzéketlen, jó a jókkal, és rossz a rosszakkal. A Teremtő azonban „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is”, és valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is” – fogalmazott a katolikus egyházfő. A több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel államfő is. A pápa azt is közölte, hogy a következő IVT 2019-ben Panamában lesz.
A terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni
Ferenc pápa szombat este, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) imavirrasztásának elején arról beszélt: a terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni, a világon terjedő háborúkra a barátság, a testvériség, a közösség és a család jelenti a választ. A pápa azzal kapcsolatban tért ki erre prédikációjában, hogy ezt megelőzően egy – a szíriai Aleppóból származó – lány elmondta, mi mindent élt át az ottani háborúban, majd az ITV résztvevőinek imáját kérte Szíriáért.
A katolikus egyházfő felszólította a fiatalokat, hogy imádkozzanak a háború áldozataiért, valamint annak a megértéséért, hogy „a testvéri vérontás semmivel sem igazolható.” „Most nem kezdünk el kiabálni senki ellen, nem veszünk össze, nem akarunk rombolni” – folytatta a pápa, hozzáfűzve: „A gyűlöletet nem akarjuk rágalmakkal, még nagyobb gyűlölettel legyőzni, az erőszakon nem lehet még nagyobb erőszakkal felülkerekedni, a terrort nem lehet még nagyobb terrorral legyűrni. A háborúban álló világ számára a választ \"barátságnak, testvériségnek, közösségnek, családnak nevezik”.
Látogatás Auschwitzban
Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban kezdte péntek délelőtt lengyelországi zarándoklatának harmadik napját, s a látogatás – melynek során a pápa az auschwitzi tábor hírhedt kapujánál és Maximilian Kolbe halálcellájában, valamint az áldozatok auschwitz-birkenaui emlékművénél is imádkozott – beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott.
A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik. Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: „Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”
A szentatya Beata Szydlo kíséretében látogatott Auschwitzba. A lengyel kormányfő anyai dédapja az auschwitzi haláltábor egyik áldozata volt. A katolikus egyházfő a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül lépett be a volt Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imában merült el. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.
Az ima után Ferenc pápa odalépett az egykori náci német haláltáborok 12 túlélőjéhez, s a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikét rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta. A foglyok egyike ezt követően egy meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte. A katolikus egyházfő az ima után 25, a Világ Igaza címet viselő személlyel találkozott, mindegyikkel kezet fogott. A birkenaui emlékműnél jelen volt a haláltáborok több túlélője is.
Péntek kivételével – amikor csak Ferenc pápa és korlátozott számú küldöttség látogatott Auschwitzba – a keddtől vasárnapig tartó krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) résztvevői is elzarándokoltak az auschwitzi múzeumba. Az intézmény közel 400 ezer zarándok számára teszi lehetővé a látogatást.
A pápa péntek délután a krakkói gyermekklinikára látogatott, ahol a kis betegekkel, szüleikkel és a kórház alkalmazottaival találkozott. Itt arról beszélt: a valódi emberi és keresztény kultúra jele az, hogy a társadalmi és politikai figyelem középpontjába a hátrányos helyzetű embereket állítja.
„Társadalmunkat sajnos beszennyezte az elutasítás kultúrája, amely a vendégszeretet kultúrájának ellentéte” – mondta a katolikus egyházfő, hozzátéve: „az elutasítás kultúrájának” éppen a leggyengébbek, a legtörékenyebbek esnek áldozatul. „Ez pedig kegyetlenség” – hangsúlyozta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!