
Fotó: 123RF
Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos. Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”.
2023. június 08., 08:332023. június 08., 08:33
Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat. Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták.
egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.
„A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott és három órán át tartott” – ismertette a Vatikán.
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök levélben kívánt sok erőt és egészséget Ferenc pápának. „Szeretném a legjobb kívánságaimat tolmácsolni Szentségednek a délutáni műtét pozitív kimeneteléhez. Az egész olasz nép a szeretetével és együttérzésével támogatja Önt, amelyekkel én is teljes mértékben azonosulok.
Ismételten tolmácsolom Őszentségének a legjobb kívánságaimat a békés lábadozáshoz, valamint a mielőbbi és teljes gyógyuláshoz” – írta Mattarella.
Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, mióta 2013-ban pápává választották. A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!