
Fotó: Vatican News
Elismerését fejezte ki a háború tragédiájával bátran és méltósággal szembenéző ukrán népnek Ferenc pápa olaszul és ukránul pénteken közölt levelében, melyben a téli időszakban még erősebb szolidaritásra szólította fel egyházát és a világ egészét.
2022. november 25., 19:442022. november 25., 19:44
A katolikus egyházfő az ukrán fivéreknek és nővéreknek címzett levelében emlékeztetett, hogy kilenc hónapja kezdődött a háború „abszurd őrülete” földön és levegőben, ahol „megállás nélkül visszhangzik a robbanások baljós zaja és a szirénák nyugtalanító hangja”.
„Városaitokat a bombák kalapácsként sújtják, miközben a rakétaeső halált, pusztítást, fájdalmat, éhezést, szomjazást és fázást okoz, utcáitokon sokaknak menekülni kellett hátrahagyva otthonaikat és szeretteiket, nagy folyóitok mellett mindennap vér és könnyek folyói áramlanak” – írta Ferenc pápa.
„A ti fájdalmatok az én fájdalmam. Jézus keresztjén ma benneteket látlak, akik az agresszió okozta rémülettől szenvedtek” – jelentette ki a pápa. Hozzátette, hogy a megkínzott Isten újra él a kínzás nyomait viselő holttestekben, a városokban felfedezett tömegsírokban, valamint a lelkekbe vésődő számos kegyetlenségben.
Ferenc pápa azt kérdezte, miért történik mindez, miként bánhatnak így emberek más emberekkel. Elmondta, tragikus sorsokról értesül, közöttük gyerekek meggyilkolásáról, megsebesítéséről, árván maradt vagy anyjuktól elszakított kicsikről.
– írta a pápa.
Ferenc pápa a deportált gyerekekről és az ukrán édesanyák felmérhetetlen fájdalmáról is megemlékezett. Szólt a fiatalokról, akik hazájuk védelmében bátran fegyvert fogtak, félretéve a jövőjükről táplált álmaikat, a férjeiket elveszítő feleségekről, akik ajkukat összeszorítva, csendben, méltósággal, határozottsággal továbbra is kitartanak gyerekeik mellett, megemlítette azokat, akik szeretteiket védik, az időseket, akik életük békés befejezése helyett a háború sötét árnyékában találták magukat. Ferenc pápa szólt a megerőszakolt nőkről, a lelkükben, testükben sebzettekről.
– írta.
Szólt a segítséget nyújtó önkéntesekről, a gyakran testi épségüket is kockáztató papokról, akik az emberek mellett maradtak, az otthontalanná váltakról és menekültekről, és a hatóságok képviselőiről, akiknek tragikus időkben kell vezetni az országot és hosszútávú döntéseket hozni a béke érdekében – fogalmazott.
Ferenc pápa most is – ahogyan a szerdai audiencián mondott beszédében is – a harmincas évek elején Ukrajnában átélt éhínséghez, az általa népirtásnak nevezett holodomorhoz hasonlította a jelenlegi helyzetet. A Sztálin által okozott éhínségnek szombaton lesz az emléknapja.
„A világ egy merész és bátor népet ismert meg, egy népet, mely szenved és imádkozik, sír és küzd, ellenáll és remél: nemes és mártír nép ez” – írta.
Az egyházfő hozzátette, azért imádkozik, hogy az ukránok ne érezzék, magukra hagyták őket, de azért is, hogy az emberek ne szokjanak hozzá a háborúhoz.
A pápa arra kérte egyházát és a világ minden részén élőket, éreztessék szeretetüket és közelségüket főleg most, a téli hideg hónapjaiban, karácsony közeledtével.
Ferenc pápa Szűz Mária oltalmát kérte emlékeztetve, hogy neki ajánlotta fel már márciusban, a háború kezdete után egy hónappal, nemcsak Ukrajnát, hanem Oroszországot is.

Az ukránul holodomornak, éhínségnek nevezett történelmi időszakhoz hasonlította a mai ukrajnai lakosság helyzetét Ferenc pápa szerdán az általános audiencián elmondott beszédében.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!