
Fotó: Vatican Media
Az ukránul holodomornak, éhínségnek nevezett történelmi időszakhoz hasonlította a mai ukrajnai lakosság helyzetét Ferenc pápa szerdán az általános audiencián elmondott beszédében.
2022. november 23., 13:272022. november 23., 13:27
A katolikus egyházfő arra kérte az audiencián résztvevőket: imádkozzanak azért, hogy vége legyen minden háborúnak a világon, kiváltképpen a „szeretett és mártír ukrán nép borzalmas szenvedései” enyhüljenek. A pápa emlékeztetett arra, hogy szombaton lesz az 1932-33-as „borzalmas népirtás”, Ukrajnára vonatkozóan és ukránul a holodomor évfordulója.
Az egyházfő imára szólított fel a „genocídium áldozataiért és a számos ukránért, gyermekekért, nőkért, idősekért, akik ma szenvedik el az agresszió mártíromságát”.
A kijevi parlament 2006. november 28-án fogadta el a törvényt, amellyel az éhínség éveit az ukrán nép ellen elkövetett népirtásnak nyilvánította.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!