Hirdetés

Feltételes támogatás a PD-nek

„Az RMDSZ támogatja, hogy a Demokrata Párt (PD) az Európai Néppárt (EPP) teljes jogú tagjává váljék, és nem szab kényszerítő jellegű feltételeket ezen a téren. Nem hallgathatjuk el viszont azokat a feszültségeket, amelyeket az okoz, hogy a demokraták miatt régóta húzódik a kisebbségi törvénytervezet elfogadása” – nyilatkozta a Krónikának Nagy Zsolt ügyvezető alelnök azt követően, hogy az RMDSZ képviseletében részt vett az EPP Brüsszelben tartott hétfői munkaülésén. Az információs és távközlési miniszter elmondta, a néppárt munkacsoportjának beszámolt arról, hogy noha az RMDSZ kormánykoalíciót alkot a demokratákkal, akikkel közösen számos reformtörvényt sikerült kidolgoznia, a PD gáncsoskodása miatt közel két éve stagnál a szövetség által kidolgozott, a kormányban pedig megszavazott kisebbségi törvénytervezet megvitatása.

Gazda Árpád

2006. szeptember 01., 00:002006. szeptember 01., 00:00

Nagy Zsolt közölte: az EPP azt ajánlotta a demokratáknak, igyekezzenek közös nevezőre jutni az RMDSZ-szel a törvénytervezet kapcsán, továbbá felkérte az Emil Boc vezette alakulatot, hogy törekedjen szorosabb együttműködésre a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal (a PNÞCD szintén társult tagja az EPP-nek). A Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármester vezette PNÞCD egyébként tartózkodott a hármas munkacsoport szavazásán, nehezményezve, hogy jelenleg nem létezik kommunikáció az alakulat és a demokraták között.
Sorin Frunzãverde PD-alelnök különben a Krónikának úgy vélekedett, pártja számára nincs kényszerítő ereje az EPP mostani ajánlásának, hiszen az Európai Néppárt valamennyi alakulatnak azt ajánlotta, hogy törekedjék a lehető legszorosabb együttműködésre a többi tagszervezettel. „A kisebbségi törvénytervezet körüli vitáról annyit mondhatok, hogy az EPP-ajánlás ellenére kizárólag olyan jogszabály elfogadásáról vagyunk hajlandóak tárgyalni az RMDSZ-szel, amely nem haladja meg az európai szabványok határát” – szögezte le kérdésünkre az EPP brüszszeli ülésén a PD-delegációt vezető Frunzãverde. Elmondta, a tanácskozást követően egyébként Emil Boc demokrata pártelnök már tanácskozott is az ügyben Markó Béla szövetségi elnökkel. Frunzãverde különben bizonyosnak tartja, hogy az EPP munkaügyi bizottságának november 9-i ülésén a PD elnyeri társult tagságát, érvelése szerint ugyanis az úgynevezett hármas munkacsoport javaslatát még sohasem utasították el. Erre reagálva viszont Nagy Zsolt a Krónikának leszögezte: az RMDSZ és a PNÞCD álláspontja meghatározó lehet a döntéshozatalban, és a munkaügyi bizottság elméletileg elutasíthatja a társult tag státus megadását, ha a demokraták nem tartják be az EPP ajánlásait.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés