
Fotó: MTI/EPA pool/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésben, valamint elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését.
2019. február 02., 12:582019. február 02., 12:58
2019. február 02., 13:022019. február 02., 13:02
„Tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink bejelentették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, és mi is felfüggesztjük azt” – jelentette ki Putyin a Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott szombati tanácskozásán.
Az orosz elnök utasítást adott arra, hogy az orosz fél szüntesse be tárgyalási kísérleteit az INF-szerződéssel kapcsolatban. „A közepes és rövid hatótávolságú rakéták korlátozásának ügyében javaslataink az asztalon maradnak, az ajtó nyitva áll a tárgyalás előtt. Mindezzel együtt arra kérem mindkét tárcát, hogy ne kezdeményezzen tárgyalásokat ezzel a problémával kapcsolatban” – mondta.
Putyin kijelentette: Moszkva évek óta tárgyalásokat szorgalmaz a leszerelés minden aspektusával kapcsolatban, de partnerei nem támogatják kezdeményezéseit, hanem ürügyeket keresnek a nemzetközi biztonság meglévő rendszerének lebontására. Az orosz elnök közölte, Oroszország az INF-szerződésben való részvételének felfüggesztése után új fegyverzeteket fog kifejleszteni, mindezt anélkül, hogy növelné katonai költségvetését és bekapcsolódna a fegyverkezési versenybe.
Putyin jóváhagyta Sojgu védelmi miniszter kezdeményezését, hogy az orosz haderő kezdje meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a kifejlesztését. Putyin kközölte, hogy Oroszország nem telepít közepes és rövid hatótávolságú rakétákat Európába és a világ más régióiba sem, amíg az Egyesült Államok nem tesz így. Sojgu ismételten az INF-szerződés megsértésével vádolta meg az Egyesült Államokat.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy az Egyesült Államok megkezdi kivonulását az INF-egyezményből, és szombattól felfüggeszti a szerződésből eredő kötelezettségvállalásait. Donald Trump elnök pedig úgy fogalmazott, hogy a kivonulás hat hónapon belül befejeződik, hacsak Oroszország nem tér vissza a szerződés teljesítéséhez.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével – amely az Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazza – megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.
Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!