Félmillió libanoni menekült

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Izrael kizárja a Hezbollahhal kötendő tűzszünet lehetőségét Tegnap is folytatódtak a rakétacsapások Izrael és a síita Hezbollah szervezet között, miközben Libanont immár közel félmillió ember, közöttük több mint háromszáz román állampolgár, illetve itteni rezidens hagyta el a nap folyamán. Adriana Sãftoiu, az elnöki hivatal szóvivője közölte, a Traian Bãsescu államfő által a hétvégén kezdeményezett mentőakció nyomán tegnapra virradóra 313 személy érkezett meg a bukaresti Henri Coandã-repülőtérre. A román külügyminisztérium által koordinált akció során a menekültek többségét Szírián keresztül szállították haza a Tarom légitársaság Bejrútból felszálló gépeivel.

Gazda Árpád

2006. július 19., 00:002006. július 19., 00:00

A Romániába menekülők többsége román, illetve az országban letelepedési vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező, úgynevezett rezidens státust élvező libanoni állampolgár. Rajtuk kívül további mintegy 150 személy jelezte a román hatóságoknak, hogy el kívánja hagyni a háborús övezetet; ők immár szíriai területen tartózkodnak, és várhatóan ma hajnalra érkeznek meg az országba. Miközben hivatalos adatok szerint mintegy kétezer külföldi állampolgárt menekítettek ki Libanonból, Roberto Laurenti, az UNICEF bejrúti képviselője közölte: becsléseik szerint félmillió ember menekült el lakhelyéről Libanonban az izraeli támadások elől. „A helyzet riasztó és katasztrofális. Már mintegy 500 ezer ember kényszerült otthona elhagyására” – mondta az ENSZ gyermekalapjának illetékese.
Ezzel egy időben folytatódtak a rakétatámadások Izrael és a síita Hezbollah libanoni szervezet között: tegnap délután alig tíz perc alatt ismét kéttucatnyi rakéta csapódott be Észak-Izraelben. A célpont egyebek között Haifa, Tiberias és Naharíja volt, ahol az izraeli mentőszolgálat közlése szerint egy ember meghalt, tizennégyen pedig megsebesültek. Tegnapig 29 libanoni esett az izraeli légitámadások áldozatául, közülük 11-en katonák voltak, akik a Bejrúttól keletre fekvő Dzsamhúr laktanyájában szolgáltak, nem messze a baabdai elnöki palotától és a védelmi minisztériumtól. Eközben Móse Kaplinszki tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének helyettese nagyobb, szárazföldi invázió lehetőségét sem zárta ki Libanon ellen egy tegnapi rádióinterjúban. Kaplinszki úgy nyilatkozott, hogy az izraeli hadsereg képes annyira meggyengíteni a Hezbollahot, hogy ne tudjon többé rakétákat kilőni Izraelre. „A hadseregnek sokféle cselekvési lehetősége van” – mondta, majd úgy vélekedett, hogy a libanoni harcok heteken belül véget érnek, de Izraelnek több időre lesz szüksége arra, hogy elérje „nagyon világos céljait”. „Amikor a terror ellen harcolunk, nagyon alapos, nagyon átgondolt háborút kell vívnunk, és az időbe telik” – mondta Kaplinszki. Egy izraeli kormányilletékes szerint viszont Izrael akár a következő napokban leállíthatja támadását, figyelembe véve, hogy fő szövetségese, az Egyesült Államok nem állhat ellen a végtelenségig a tűzszünetet követelő nemzetközi nyomásnak. A libanoni harcok miatt különben több ezer tartalékos behívásáról döntött az izraeli katonai vezetés; a tartalékosok Ciszjordániában szolgáló aktív katonákat fognak felváltani, akiket viszont Izrael északi részébe küldenek a Libanon ellen indított offenzíva keretében. Ezzel együtt Ehud Olmert izraeli kormányfő kizárta annak lehetőségét, hogy a zsidó állam tűzszünetet kössön Libanonnal. A miniszterelnök tegnap Jeruzsálemben tárgyalt az ENSZ küldöttségével, amelyet Vijay Nambiar, Kofi Annan ENSZ-főtitkár politikai tanácsadója vezet, majd ezt követően nyilvánosságra hozott közleményében leszögezte: Izrael mindaddig nem állítja le hadműveletét, vagyis a Hezbollah állásaira mért csapásait, amíg vissza nem kapja a síita szervezet fogságában lévő két katonáját és amíg nem szavatolja azoknak az izraeli állampolgároknak a biztonságát, akik az ország északi térségében a Hezbollah rakétalövedékeinek célpontjai. A közel-keleti béke helyreállításának érdekében Oroszország Alekszandr Szaltanov külügyminiszter-helyettes személyében különmegbízottat küldött a térségbe. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: Szaltanov tárgyalásokat fog folytatni a térség vezető politikusaival, akiket igyekszik rávenni arra, hogy mielőbb állítsák le a vérfürdőt és az erőszakos cselekményeket, tegyenek kísérletet a harcok eszkalációjának megakadályozására, és erőszakmentes eszközökkel zárják le vitájukat. A moszkvai minisztérium szerint Szaltanov útja azt is jelzi: Oroszország támogatja az ENSZ béketeremtésre irányuló erőfeszítéseit. Egyelőre nem tudni, hogy Szaltanov mely országokba utazik, de megfigyelők emlékeztetnek arra: Oroszország hagyományosan jó viszonyt ápol a térségbeli arab államokkal, és Vlagyimir Putyin államfő a Szentpéterváron hétfőn befejeződött G8 országcsoport – a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország – csúcstalálkozóján megígérte: Moszkva igyekszik kamatoztatni kiváló arab kapcsolatait a mostani válság leküzdésében. Eközben Indonézia, a világ legnépesebb muzulmán közösségével rendelkező ország jelezte: kész katonákat vezényelni az esetleges közel-keleti ENSZ-békefenntartó erők kötelékébe.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése