
„A forradalmat elrablók" elleni felkelésre buzdította hétfőn az egyiptomi Muzulmán Testvériség az ország népét, miután reggel a Köztársasági Gárda tagjai a mozgalom tüntető hívei közé lőttek annál a laktanyánál, ahol a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva.
2013. július 08., 21:072013. július 08., 21:07
2013. július 08., 22:262013. július 08., 22:26
Legalább negyven ember meghalt. Az iszlamista mozgalom felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, valamint „a világ minden szabad emberét\", hogy avatkozzon közbe, hogy megakadályozzanak „egy újabb tömegmészárlást, egy újabb Szíria kialakulását\". A Muzulmán Testvériség szerint legalább 35-en haltak meg, amikor katonák és rendőrök éles lőszerrel tüzet nyitottak a gárda főhadiszállásának számító laktanya előtt ülősztrájkot folytató – éppen imádkozó – tüntetőkre. Elképzelhető, hogy az áldozatok száma emelkedni fog – tette hozzá egy közleményében a mozgalom.
Egészségügyi források szerint 42-en vesztették életüket, és több mint 300-an megsebesültek reggel a laktanyánál, mindannyian az iszlamista Murszi hívei. A hadsereg ugyanakkor arról számolt be, hogy egy „terroristacsoport\" megrohamozta a gárda egyik épületét. Az ostromban meghalt egy gárdista, további negyven pedig megsebesült. Kairói egészségügyi források az összecsapás 15 halálos áldozatáról számoltak be.
Az an-Núr iszlamista párt szóvivője eközben azt közölte, hogy pártja kivonul a kormányalakítási tárgyalásokból, mint mondta, a Köztársasági Gárda hétfő reggeli kairói „vérengzése\" miatt. Az ultrakonzervatív párt kezdetben támogatta a Mohamed Murszi elnök eltávolításával kezdődő belpolitikai fordulatot. Az an-Núr már vasárnap este éles ellentétbe került az új kormány alakításáról tárgyaló többi erővel, mert elutasította, hogy Zijád Baháaddínt, a számvevőszék volt vezetőjét jelöljék ideiglenes kormányfőnek. A párt kifogásolta, hogy Baháaddín ugyanabból a pártból való, mint az előző esélyes, Mohamed el-Baradei, márpedig az an-Núr korábban megvétózta az ő jelölését is.
Korábban százezrek gyűltek össze Kairóban és Alexandriában a megbuktatott Mohamed Murszi hívei és ellenfelei közül. Helyszíni beszámolók szerint a kairói Tahrír téren összegyűlt végeláthatatlan tömeg az ellenzék egyik vezetőjének, a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradeinek a nevét harsogta, a demonstrálók olyan plakátokat tartottak a magasba, amelyekkel a közvélemény tudomására hozták, hogy Egyiptomban „nem katonai, hanem népi puccs\" zajlik. A Murszi-párti tüntetők megpróbáltak behatolni a Tahrír térre, de az ott demonstrálók útjukat állták, s ezután a megbuktatott elnök hívei abba a kairói városnegyedbe indultak, amely szombatra virradóra utcai harcok színhelye volt.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!