2012. január 09., 15:392012. január 09., 15:39
A hírt megerősítették a megye pártbizottságán. Külföldi sajtójelentések egy emigráns tibeti szervezet és az amerikai Szabad Ázsia Rádió (SZÁR) tájékoztatása alapján számoltak be a történtekről.
A szecsuani tibetológiai kutató központ szakértője szerint a dalai láma környezetéből arra buzdítják a különböző fegyelemsértéseket elkövetőket, hogy önégetéssel szabaduljanak meg a bűneiktől és megalázottságuktól. Az emigráns tibeti szervezetek viszont azt hangoztatják, hogy az elmúlt hónapok sorozatos önégetései a tibetiek vallásgyakorlásuk korlátozása miatti tiltakozásának, illetve a dalai láma melletti kiállásának a megnyilvánulásai.
Nyage Sonamdrugyu, a szerzetes a Tibeti Autonóm Területtel határos Kolog (Golog) prefektúra Nyanmo kolostorának, egyszsmind a szigorú fegyelmet követelő \"sárgasapkás\" Gelugpa szektáak volt a tagja - tájékoztattak a hivatalos híradások.
A rendőrség és a helyi kormányzat megindította a nyomozást, s a Hszinhua legfrissebb jelentése szerint az eddigi vizsgálat megállapította, hogy a szerzetes azért követett el öngyilkosságot, mert titkos szerelmi viszonyát egy helyi nővel, annak férje leleplezte.
Úgy tudni, hogy a férfi a megyei székhely rendőrsége előtt követte el a tettét: benzint ivott, lelocsolta és felgyújtotta magát, miközben a dalai láma visszatérését követelte.
A férfi a helyszínen meghalt, darabokra szakadt holttestét a rendőrség elszállította. A SZÁR tudósítása szerint vasárnap több százan vonultak az utcára és gyertyafényes virrasztással követelték a maradványok visszaadását. Később azokkal végigvonultak a település utcáin.
A kínai hírügynökségi jelentés kitér arra, hogy vasárnap a déli órákban mintegy 500 ember gyülekezett a város körül, de két órával később „az illetékes hatóságok rábeszélésének hatására” a tömeg feloszlott. Az üzleteket és vendéglátó helyeket biztonsági okokból bezárták, de délután 5 órakor ismét kinyithattak.
A múlt hét péntekén a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Apa (Aba) megyéjében egy 22 és egy 18 éves volt tibeti szerzetes gyújtotta fel magát. Egyikük életét vesztette, a társát kórházba szállították, de állapotáról nem tudni többet.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.