Hirdetés

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett

Feszült hangulat. Biden a fegyvernyugvás mihamarabbi megvalósulását szorgalmazta a Netanjahuval folytatott tárgyaláson •  Fotó: X/Joe Biden

Feszült hangulat. Biden a fegyvernyugvás mihamarabbi megvalósulását szorgalmazta a Netanjahuval folytatott tárgyaláson

Fotó: X/Joe Biden

A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.

MTI

2024. július 26., 08:382024. július 26., 08:38

A két politikus zárt ajtók mögött tárgyalt az izraeli kormányfő hivatalos útjának negyedik napján, egy nappal azt követően, hogy Benjámin Netanjahu a Kongresszus két házának együttes ülésén mondott beszédet.

A Fehér Ház beszámolója szerint a találkozón Joe Biden annak fontosságát hangsúlyozta, hogy megvalósuljon a májusban általa bejelentett többlépcsős tűzszüneti terv, amely elvezethet a még a Hamász kezében lévő összes túsz kiszabadulásához.

Hirdetés

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója a Biden-Netanjahu megbeszélés idején tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy

az Izrael és a Hamász közötti fegyverszünetről, közvetítők útján zajló tárgyalásokon még soha nem voltak ennyire közel az álláspontok,

de vannak nézeteltérések, így további kompromisszumokra van szükség mindkét oldal részéről. Hozzátette, hogy Izrael eddig már több ponton engedett a tárgyalások során, és a Hamász részéről is szükség van erre.

Joe Biden és Benjámin Netanjahu találkozójának napirendjén szerepelt a gázai és ciszjordániai humanitárius kérdések kezelése, valamint az izraeli-palesztin válság kiszélesedésének megakadályozása is, így az Izraelt Libanontól elválasztó úgynevezett kék vonal, az 1978-ban húzott demarkációs vonal fenntartása.

Joe Biden biztosította izraeli tárgyalópartnerét az Egyesült Államok elkötelezettségéről Izrael biztonsága iránt, különösen az Irán és az általa támogatott fegyveres csoportok jelentette fenyegetéssel szemben.

A két vezető a megbeszélés után találkozott több, a Hamász kezében lévő túsz családtagjával.

Izrael miniszterelnöke a Joe Biden elnökkel tartott megbeszélés után külön tárgyalt Kamala Harris alelnökkel, a demokraták várható elnökjelöltjével.

Benjámin Netanjahu legutóbb 2020-ban, még Donald Trump elnöksége idején tett látogatást a Fehér Házban.
Az izraeli politikus pénteken a tervek szerint Floridában találkozik Donald Trumppal, a Republikánus Párt elnökjelöltjével.

Benjámin Netanjahu a Fehér Házban tartott csütörtöki találkozóinak ideje alatt

Washington belvárosában ismét tüntetők jelentek meg, akik Izrael gázai politikáját és háborúját bírálták, valamint Izrael-ellenes, palesztin- és Hamász-párti jelszavakkal vonultak fel.

Az aktivisták órákkal a Biden-Netanjahu találkozó előtt kezdtek gyülekezni a kordonnal körülvett Fehér Háznál, zászlókkal, transzparensekkel és vörös festékkel teli palackokkal.

A tüntetők szerdán megrongáltak több szobrot és műemléket a Capitolium közelében, valamint letépték és meggyújtották az ott elhelyezett amerikai zászlót, miközben palesztin zászlót húztak fel az eltávolított amerikai helyére.

A rendőrség a tüntetés felszámolása érdekében erőszakot alkalmazott, és többeket őrizetbe vettek.

Az eseményeket elítélte a Fehér Ház, a külügyminisztérium szóvivője pedig csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „súlyosan hibás” az a mód, ahogy ezek a tüntetések lezajlanak.

A Fehér Ház sajtótájékoztatóján John Kirby megerősítette, hogy

az amerikai hírszerzés adatai szerint Irán támogat és ösztönöz több, az Egyesült Államokban szervezett Izrael-ellenes tüntetést,

de hozzátette, hogy nem minden megmozdulás mögött Irán áll. Irán érintettségére az amerikai megmozdulások szervezésében Benjámin Netanjahu a Kongresszusban elmondott beszédében utalt.

John Kirby az izraeli miniszterelnök azon szavaira, melyek szerint a gázai háború során a városi hadviselésben szokásosnál jóval kevesebb civil hal meg, úgy reagált, hogy a megfelelő számú halálos áldozat a nulla, valamint megjegyezte, hogy az izraeli hadsereg műveleteinek túlságosan sok polgári áldozata van.

Egyben arról is tájékoztatást adott, hogy

a tavasszal felfüggesztett, Izraelnek szánt, nagy hatásfokú, 1000 kilogrammos bombákból álló szállítmányt az Egyesült Államok változatlanul visszatartja.

Megállapította ugyanakkor, hogy ez az egyetlen olyan megígért katonai segítség, amelyet az Egyesült Államok nem indított útnak Izraelbe a Hamász elleni háborúhoz.

Harris: véget kell vetni a gázai háborúnak
Kamala Harris alelnök leszögezte, hogy „nem hallgat” a gázai szenvedésekről az izraeli-Hamász háború közepette, és a csütörtöki tárgyaláson „komoly aggodalmát” fejezte ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, miközben közölte vele, hogy ideje megkötni a tűzszüneti megállapodást.
„Izraelnek joga van megvédeni magát, de nem mindegy, hogyan teszi ezt. Ami az elmúlt kilenc hónapban Gázában történt, az pusztító” – mondta Harris, a demokraták várható elnökjelöltje a Netanjahuval való washingtoni találkozója után újságíróknak.
„A halott gyerekek és a kétségbeesetten éhező, biztonságba menekülő emberek képei, akiket néha másodszor, harmadszor vagy negyedszerre is kitelepítenek: nem tekinthetünk el ezektől a tragédiáktól. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy érzéketlenné tegyen a szenvedés, és én nem fogok hallgatni” – folytatta.
Harris megjegyzései az minden eddiginél jobban rávilágítottak a konfliktussal kapcsolatos nézeteire, miközben azon dolgozik, hogy egyensúlyt teremtsen a kérdésben, amely nemcsak az országot osztotta meg, hanem a Demokrata Párton belül is súrlódásokat okozott. Harris megismételte Biden megjegyzéseit Amerika „sziklaszilárd támogatásáról” és Izrael iránti „rendíthetetlen elkötelezettségéről”, de a háború befejezésével kapcsolatban erőteljesebb hangot ütött meg.
Felidézve az Egyesült Államok által támogatott tűzszüneti és túszmegállapodásra vonatkozó javaslat részleteit, Harris azt mondta, hogy „itt az ideje, hogy ez a háború véget érjen, mégpedig úgy, hogy Izrael biztonságban legyen, az összes túszt szabadon engedjék, a gázai palesztinok szenvedése véget érjen, és a palesztin nép gyakorolhassa a szabadsághoz, méltósághoz és önrendelkezéshez való jogát”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül

Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
Hirdetés
Hirdetés