
2012. április 20., 08:372012. április 20., 08:37
Később azonban meggondolta magát, és csak egy pokolgépet készített, mert, mint mondta, „a bombakészítés sokkal nehezebb volt, mint gondoltam volna”. Első terve értelmében Breivik három autóbombát készített volna.
A célpontok között az oslói városháza, az Aftenposten című lap melletti épület és a királyi palota is felmerült. Utóbbi azért, mert a Munkáspárt állami látogatásokra használja. Fontos volt azonban számára, hogy a királyi családnak ne essék bántódása. „A monarchia híve vagyok” – hangsúlyozta Breivik. Végül egyetlen pokolgépes merénylet és egy lőfegyveres tömegmészárlás mellett döntött.
Ez utóbbira a legvonzóbb célpont a Skup nemzetközi újságíró-konferencia lett volna, de ezt 2011-ben időpontbeli okok miatt nem lehetett megvalósítani. Ezért döntött végül az Utoya-szigeti szociáldemokrata ifjúsági tábor mellett. Nem számított arra, hogy túléli a merényleteket, kevesebb mint öt százalékra tette annak valószínűségét, hogy életben marad.
Elárulta ugyanakkor, hogy a szigeten le akarta fejezni Gro Harlem Brundtland volt miniszterelnököt, a lefejezésről készült videót pedig feltöltötte volna az internetre. A volt kormányfő azonban a merénylet időpontjában már nem tartózkodott a helyszínen.
Lőfegyvereit Breivik norvég mitológiai hősök fegyvereiről nevezte el. Számítógépes játékokon, köztük a Modern Warfare címűn szimulálta és gyakorolta el számtalanszor a merényleteket. A merényletek előtt egy egész évig a World of Warcraft című számítógépes játékkal foglalkozott, naponta átlagosan 16 órát ült a komputer előtt. A merényletekre azonban igazi fegyverekkel gyakorolt, többször részt vett egy egyesület lőgyakorlatain.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.