Hirdetés

Evakuálás a Közel-Keletről: közel 200 román állampolgárt hoznak haza vasárnap

Közel-Kelet

Már több mint 1500 román állampolgárt evakuáltak a Közel-Keletről

Fotó: Facebook/Román külügyminisztérium

A közel-keleti konfliktus miatt Katarban rekedt román állampolgárokat szállító repülőgép érkezik vasárnap Bukarestbe. A repatriáló járat a szaúd-arábiai Rijádból szállt fel, 183 román állampolgárral a fedélzetén.

Krónika

2026. március 08., 17:412026. március 08., 17:41

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az utasok szárazföldi úton, négy autóbusszal jutottak el Dohából Rijádba. A szaúd-arábiai határig a dohai külképviselet konzuli egysége, a határtól a rijádi román nagykövetség munkatársai kísérték el őket – írta az Agerpres. Az Amerikai Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen több mint egy hete indított bombázások – és Teherán környező országokat érintő válaszcsapásai – miatt rendkívül veszélyessé vált a Közel-Kelet, ezért a nyugati államok különböző úton-módon menekítik ki állampolgáraikat.

A szárazföldi szállítást a külügy biztosította és ingyenes volt a román állampolgárok számára, a charter-járatot pedig a külügyi válságstáb magánszolgáltatókkal együttműködve szervezte meg, hogy minél több romániai turista számára legyen megfizethető a jegy – jegyezték meg.

Hirdetés

A minisztérium megköszönte a szaúd-arábiai és a katari külügyi tárcáknak a repatriáló járat megszervezéséhez nyújtott segítséget.

A közel-keleti konfliktus kirobbanásától mintegy 1500 román állampolgár térhetett haza Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa keretében elindított evakuáló járatokkal, illetve a külügyminisztérium segítségével megszervezett más járatokkal.

korábban írtuk

Bolojan szerint a román állam mindent megtesz polgárai hazaszállítása érdekében a Közel-Keletről
Bolojan szerint a román állam mindent megtesz polgárai hazaszállítása érdekében a Közel-Keletről

A román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a közel-keleti konfliktus által érintett régióban tartózkodó román állampolgárok mielőbb biztonságban hazatérhessenek – közölte szombat este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés