2011. szeptember 11., 12:232011. szeptember 11., 12:23
Egy uniós támogatással lezajlott képzési programot záró gyakorlat szombati napján a résztvevők többfajta imitált veszélyhelyzet elhárításában is közreműködtek. Az egyik feltételezett szituációban egy gátszakadás nyomán lakott területeket öntött el az árvíz. Az együttműködő háromnemzetiségű egységeknek a szegedi medencés kikötőben vízzel körülvett épületeket utánzó pontonokról kellett kimenteniük az embereket. Ugyanitt egy magasból lezuhant, súlyos sérüléseket szenvedett fiatal lány kimenekítése és ellátása is a feladatok közé tartozott.
A szombati gyakorlat második felében az egykori szegedi szovjet laktanyában megrendezett helyzetben a rendkívüli esőzések nyomán egy fa dőlt egy gépkocsira, majd ebbe a járműbe belerohant egy másik autó, amely kigyulladt. Ezt követően egy többszintes épületben ütött ki tűz. Az oltásban magyar és román tűzoltók vettek részt, az épületben rekedtek kimentésében román speciális mentők is közreműködtek, a sérülteket pedig a Vajdasági Vöröskereszt szakemberei látták el.
Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője elmondta, az eurorégió közös katasztrófavédelmi egységének kialakítását a 2005-ös Temes megyei árvíz után határozták el, amikor szerb és magyar szakemberek is bekapcsolódtak a mentési munkákba. A DKMT Resuce Team műszaki eszközeinek beszerzését egy 2007-2008-as uniós projekt tette lehetővé. Ekkor egyebek között egy négyszáz fő befogadására alkalmas mobilfaluhoz sátrakat, ágyakat, más berendezéseket, aggregátorokat, illetve kommunikációs eszközöket és egy mentőhajót vásároltak.
A most zárult szerb-magyar határ menti program célja pedig egy részben önkéntesekből álló hatékonyan működő csapat kialakítása volt. A projekt részeként az eurorégió önkormányzatainál dolgozó szakembereknek tartottak képzéseket az árvízzel és belvízzel kapcsolatos tennivalókról, majd pedagógusoknak szerveztek felkészítő kurzust, és egy a katasztrófavédelmi ismeretek oktatását segítő tanagyag csomagot is kidolgoztak. A program része volt egy ifjúsági verseny és egy tábor is. Magyarkanizsán önkéntes civil mentőszervezetek tagjai számára rendeztek elméleti felkészítő foglalkozásokat, majd zárásként következett a pénteken kezdődött szegedi gyakorlat – tudatta az igazgató.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.