Hirdetés

Eurobarométer: Egyre többen aggódnak állásukért az EU-ban

Az Európai Unióban munkában állók 35 százaléka aggódik amiatt, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt elvesztheti állását - derül ki egy Brüsszelben kedden nyilvánosságra hozott átfogó közvélemény-kutatásból. A nyugtalankodók száma ráadásul uniós átlagban két százalékkal emelkedett 2009 óta.

2011. november 29., 14:572011. november 29., 14:57

Spanyolországban, Görögországban és Litvániában 60 százalék fölött van azok részesedése, akik tartanak munkahelyük megszűnésétől. Magyarországon 33 százalékos az aggódók aránya, ugyanakkora, mint a legutóbbi felméréskor.

Növekedett ugyanakkor azok csoportja is, akik biztosak abban, hogy állásuk nem szűnik meg, vagy ha mégis ez történne, gyorsan találnának újabb munkahelyet. A megkérdezettek kétharmada meggyőződésének mondta, hogy két év múlva is lesz munkája.

A felmérés szerint a lakosság 71 százaléka nem reménykedik a válság gyors befejeződésében. 87 százalék szerint a szegénység növekedett az elmúlt két évben az unióban.

A megkérdezettek több mint fele úgy ítélte meg, hogy az Európai Unió pozitív szerepet játszik a tagországok foglalkoztatási és szociálpolitikájának alakulásában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
Hirdetés
Hirdetés