
Fotó: Facebook/Donald Tusk
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követő, esti sajtótájékoztatón.
2017. október 19., 22:452017. október 19., 22:45
Tusk arról számolt be, hogy az uniós állam- és kormányfők
Elmondta, az Európai Bizottság garantálni fogja, hogy az erre a célra Afrikának nyújtott uniós támogatást az illegális bevándorlás felszámolására fordítsák. „Már néhány héten belül konkrét eredmények várhatók” – vélekedett.
Tusk emellett közölte, a decemberi EU-csúcson napirendre tűzik az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjának ügyét, és várakozása szerint még a jövő év első felében sikerülhet konszenzusra jutni.
Nem csak, mert én töltöm be az Európai Tanács elnöki tisztségét, hanem mindenekfelett azért, mert ez az igaz meggyőződésem” – hangoztatta a volt lengyel kormányfő, hozzátéve, hogy „az egység a legfontosabb erősségünk”.
Újságírói kérdésre válaszolva Tusk leszögezte: aggasztó a katalóniai helyzet, és az uniós vezetők mindegyikének van véleménye a kérdésről, de az ügyben „nincs tér” uniós beavatkozásra.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta,
és a következő hónapokban sem valószínű, hogy erre megbízatást fognak kapni. Hangsúlyozta, nincs egyetértés a tagállamok között a tárgyalások megkezdéséről és azok felelőséről. A bizottság ennek ellenére úgy gondolja, hogy szükség lenne arra, hogy megbízatást kapjon az Oroszországgal tervezett tárgyalások megkezdéséhez – tette hozzá.
A migrációval kapcsolatban elmondta, a bizottság eleget tett felajánlásainak az Afrika megsegítésére létrehozott pénzügyi alapot illetően, a tagállamok által befizetett összegek azonban várhatóan nem bizonyulnak elégségesésnek a célkitűzések finanszírozására.
Juncker elmondta továbbá, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus az olyan katasztrófahelyzetek kezelését hivatott támogatni, mint amilyenekkel most Portugália és Spanyolország kénytelen szembenézni. Az uniós központi mechanizmuson keresztül az EU minden eszközét felajánlja a pusztító erdőtüzekkel küzdő hatóságoknak és mindkét ország kormányának – húzta alá. A mechanizmus nem tökéletes ugyan, de az Európai Bizottság dolgozik hatékonyságának növelésén – tette hozzá. Az állam- és kormányfők késő este hivatalos munkavacsorára ültek össze.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!