
Fotó: Híradó.hu/EPA/Mohammed Saber
Nem volt jogos, hogy Izrael palesztin tüntetőkre lőtt hétfőn a Gázai övezetben – így ítélte meg a történteket az ENSZ emberi Jogi Hivatala kedden közzétett nyilatkozatában a hatvan ember életét követelő zavargások után.
2018. május 15., 16:342018. május 15., 16:34
Rupert Colville ENSZ-szóvivő kifejtette, hogy életet kioltó fegyvereket csakis emberölés vagy súlyos sérülés megelőzése végett megengedett használni, márpedig
A szóvivő hozzátette, hogy a kövek és a lángoló benzines palackok hajigálása miatt sem kerültek életveszélybe izraeli katonák, mivel jól védett állásaikba húzódhattak.
Németország kormánya azt javasolta, hogy független vizsgálat derítse ki, mi történt pontosan a hétfői vérontáskor, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a Hamász radikális palesztin szervezetet terheli a felelősség, mivel visszaélt a tüntetés jogával és erőszakot szít. A brit kormány is vizsgálatot szorgalmaz, és higgadtságra int.
Ugyancsak 1200 körüli azok száma, akik más sérülésekkel, egyebek mellett belélegzett könnygáz miatt szorulnak orvosi kezelésre. A 60. halálos áldozat egy csecsemő, aki könnygáz belégzése miatt kedden vesztette életét. Eközben Gilád Erdan izraeli belbiztonsági miniszter magánvéleménye szerint a gázai tüntetések leállítása érdekében fel kell újítani az övezetet irányító, radikális, iszlamista Hamász szervezet vezetői ellen a likvidálások politikáját – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
szóljon hozzá!