Hirdetés

Elvetették a hollandok az EU–ukrán szerződést

Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a csütörtökön közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.

2016. április 07., 19:562016. április 07., 19:56

Az ANP holland hírügynökség 99 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy a szavazók 61,1 százaléka elutasította a megállapodást, míg 38,9 százaléka támogatta. A szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így érvényesnek számít a társulási szerződésről szóló, egyébként nem kötelező jellegű referendum. A népszavazás csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka részt vesz rajta.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerda este kijelentette, kormánya nem hagyná figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznének a nem szavazatok. Elmondta, ebben az esetben felülvizsgálnák az egyezmény ratifikálásáról szóló döntést. Geert Wilders, a szélsőjobboldali populista Szabadságpárt vezetője ugyanakkor nagyszerűnek nevezte az eredményt és reményét fejezte ki, hogy a részvételi arány eléri az érvényességi küszöböt.

A népszavazás szervezőinek valódi célja az volt, hogy támadást intézzenek Európa egysége, az európai értékek kiterjesztése ellen – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön a Twitter közösségi hálózaton közzétett videoüzenetében. Porosenko hangsúlyozta, mivel a referendum nem kötelező érvényű volt, eredménye „stratégiailag nem jelent akadályt Ukrajna Európába vezető útján”.

Köszönetet mondott egyben azoknak a hollandoknak, akik támogatták az EU–ukrán társulási megállapodást, és azoknak is, akik a kampányban népszerűsítették Ukrajnát. Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának.

A társulási megállapodásnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd erősítése is a célja.Viktor Janukovics volt ukrán elnök 2013-ban nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, és ez váltotta ki a forradalmat a kijevi Majdan téren, valamint Janukovics bukását is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés