Hirdetés

Elon Musk zsarnoknak nevezte a román alkotmánybíróság elnökét

Elon Musk

Elon Musk ismét Romániával foglalkozik

Fotó: X/Elon Musk

Donald Trump amerikai elnök tanácsadója, Elon Musk szerint Románia alkotmánybíróságának elnöke, Marian Enache „egy zsarnok, nem bíró”.

Krónika

2025. február 20., 19:492025. február 20., 19:49

2025. február 20., 20:382025. február 20., 20:38

Musk megosztott egy X-bejegyzést arról, hogy a román alkotmánybíróság elnöke elutasítja az Egyesült Államoknak a tisztességes választások szervezésére irányuló nyomásgyakorlását. Trump tanácsadója megjegyezte a bejegyzésében, hogy „ironikus módon” ugyanaz az alkotmánybíróság „orosz beavatkozásra vonatkozó, egyáltalán nem meggyőző állítások” alapján érvénytelenítette a novemberi elnökválasztást.

Idézet
Ez az alak egy zsarnok, nem bíró”

– tette hozzá az Agerpres szerint. Néhány nappal ezelőtt Elon Musknak már volt egy Romániával kapcsolatos bejegyzése az X-en. Akkor azt írta, hogy „Románia megérdemli a saját szuverenitását”. Az amerikai techmilliárdos ezt fűzte hozzászólásként egy poszthoz, amely szerint Călin Georgescu volt államfőjelölt azt nyilatkozta az egyik televízióadónak, hogy megválasztása esetén elnöki mandátuma első napján betiltja a Soros-hálózatot Romániában.

Hirdetés

Minderre a koalíciós pártok államfőjelöltje, Crin Antonescu úgy reagált, nem szimpatizál a Soros-rendszerrel, de Georgescu fenyegetőzése elfogadhatatlan. Antonescu egyébként korábban Musknak is beszólt. „Elon Musknak igaza van: Románia megérdemli a szuverenitást” – írta ironikusan Antonescu a közösségi oldalán. „Nem mintha eddig nem rendelkezett volna vele. Nem mintha Musk megállapítása nem azzal lenn egyenértékű, hogy a víz nedves” – fogalmazott.

Amint arról beszámoltunk, a Bloomberg szerint Donald Trump amerikai elnök kormánya nyomást gyakorol a román hatóságokra, hogy Călin Georgescu indulhasson a májusi elnökválasztáson. Bukarest ugyanakkor cáfolta az értesülést.

Ehhez képest JD Vance amerikai alelnök csütörtökön az amerikai konzervatívok rendezvényén tartott beszédében újabb bírálatokat fogalmazott meg a román hatóságokkal szemben az elnökválasztás első fordulójának törlése miatt, és kijelentette, hogy

a Trump-kormányzat szerint nem lehetnek „közös értékek” Washingtonnal, ami a jó kapcsolatok feltétele, „ha törlik a választást, mert nem tetszik az eredmény”.

Marian Enache, a taláros testület elnöke eközben kijelentette: nincs lehetőség visszavonni vagy módosítani a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését kimondó alkotmánybírósági határozatot.

korábban írtuk

Antonescu: Musknak igaza van, Románia nem Brüsszel tartománya és nem is Washington gyarmata
Antonescu: Musknak igaza van, Románia nem Brüsszel tartománya és nem is Washington gyarmata

Bár némi ironikus éllel, de igazat adott Crin Antonescu, a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje Elon Musk techmilliárdosnak, aki egy X-posztban arról írt: Románia megérdemli, hogy szuverén legyen.

korábban írtuk

Georgescu „Soros-hálózattal” kapcsolatos kijelentését idézte Elon Musk
Georgescu „Soros-hálózattal” kapcsolatos kijelentését idézte Elon Musk

Az érvénytelenített romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu Soros-hálózattal kapcsolatos fenyegetőzését idézte Elon Musk techmilliárdos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Hirdetés
2026. április 17., péntek

Gulyás Gergely: olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni

Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal.

Gulyás Gergely: olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni
2026. április 17., péntek

Magyar Péter: nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére

Nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére a Parlament előtti Kossuth térre – jelentette be az országgyűlési választáson nyertes politikai alakulat elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken, Budapesten.

Magyar Péter: nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére
2026. április 17., péntek

Adnak-e innovatív gyógyszereket Romániának? – Elkezdődtek a tárgyalások a Pfizerrel

Alexandru Rogobete egészségügyi és Alexandru Nazare pénzügyminiszter csütörtökön Washingtonban előzetes, „feltérképező” jellegű tárgyalást folytatott a Pfizer vállalat képviselőivel.

Adnak-e innovatív gyógyszereket Romániának? – Elkezdődtek a tárgyalások a Pfizerrel
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Megkezdődtek az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítő tárgyalásai

Pénteken elrajtoltak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban, amelyen mindhárom bejutott párt képviselői jelen vannak.

Megkezdődtek az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítő tárgyalásai
2026. április 17., péntek

Oroszország észak-európai NATO-tagállamokat fenyeget Ukrajna dróntámadásainak állítólagos támogatása miatt

Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára figyelmeztette Finnországot, Észtországot, Lettországot és Litvániát, hogy Moszkva fenntartja magának az „önvédelemhez való jogot”, ha ukrán drónok az ő légterükön keresztül támadnának Oroszországra.

Oroszország észak-európai NATO-tagállamokat fenyeget Ukrajna dróntámadásainak állítólagos támogatása miatt
2026. április 17., péntek

Trump szerint Irán lemond az atomfegyverről, tűzszünet kezdődött Libanonban

Irán hajlandó lemondani az atomfegyverről, és „nagyon közel” van a megállapodás – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Trump szerint Irán lemond az atomfegyverről, tűzszünet kezdődött Libanonban
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Országgyűlési választás: lezárult a levélszavazatok összesítése

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.

Országgyűlési választás: lezárult a levélszavazatok összesítése
2026. április 16., csütörtök

Orbán Viktor: teljes megújulásra van szükség a jobboldalon a választási vereség után

Teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak– jelentette ki Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornáján. Orbán Viktor először szólalt meg az április 12-ei országgyűlési választás óta.

Orbán Viktor: teljes megújulásra van szükség a jobboldalon a választási vereség után
2026. április 16., csütörtök

Magyar Péter: nem a Karmelitában lesz a miniszterelnök irodája

A Tisza-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben – szögezte le Magyar Péter.

Magyar Péter: nem a Karmelitában lesz a miniszterelnök irodája
Hirdetés
Hirdetés