Ellentmondásos várakozás

Ma teszik közzé a Romániáról és Bulgáriáról szóló országjelentést Az Európai Bizottság (EB) ma teszi közzé a Romániára és Bulgáriára vonatkozó újabb országjelentését. A tavaly októberben közzétett országjelentésben az EB 14 területen marasztalta el Romániát, ezek közül kettő – az igazságszolgáltatási reform késlekedése és a határok biztonságosabbá tétele – vonhatja maga után a csatlakozási szerződésben rögzített védzáradék érvénybelépését.

2006. május 16., 00:002006. május 16., 00:00

A védzáradék szerint az országok csatlakozását egy évvel, 2008. január 1-jéig el lehet halasztani. A román hatóságok bizakodóan várják a mostani jelentés végkövetkeztetéseit, Anca Boagiu integrációs miniszter az előző 14 „piros laphoz” képest ezúttal négyre számít, ugyanakkor az esetleges elmarasztalások szerinte nem indokolhatják a csatlakozás időpontjának elhalasztását. Románia esetében a kifogások valószínűleg főként technikai hiányosságokra vonatkoznak majd (például az uniós mezőgazdasági támogatások kezelése, illetve az adóbehajtás informatizálása), miközben a korrupció és a szervezett bűnözés kikerült a fekete ponttal jelölt területek közül. Bulgáriának mindenekelőtt az igazságügy területén kell előrelépnie, azon belül is a korrupció elleni küzdelemben, valamint a szervezett bűnözés és a pénzmosás felszámolásában. Emiatt úgy tűnik az EB mégsem érvényesíti a csatlakozás elhalasztását jelentő védzáradékot. Annak a kérdése is felmerült, hogy a két balkáni országgal többé már ne egységesen tárgyalják a csatlakozás feltételeit, mivel Bulgária jelenleg lemaradt Románia mögött, ám a román és bolgár kormány elhatárolódik ennek a lehetőségétől.
Az országjelentés közzétételének közeledtével azonban egyre több sajtóinformáció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a mostani jelentésben mégsem pontosítják a csatlakozás időpontját, hanem azt legkésőbb szeptemberben szögeznék le. Habár José Manuel Durao Barosso, az EB elnöke cáfolta ezt, és azt sejtette, hogy a két balkáni ország már 2007. január elsejétől, bizonyos kikötések mellett EU-tag lehessen, tegnap a Reuters hírügynökség ismét olyan, brüsszeli belső információkat közölt, amelyek szerint véglegesen csak szeptemberben döntenének Románia és Bulgária csatlakozásának időpontjáról.
Az országjelentés tartalma azért is fontos, mert Románia csatlakozási szerződését a 25 tagországból eddig 17 ratifikálta, és több tagállam csak a jelentés közzététele után kezdi meg a procedúrát.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak