2011. május 24., 08:572011. május 24., 08:57
„Omar molla Kvettából Észak-Vazirisztánba tartott, amikor megölték” – jelentette adását megszakítva az afgán TOLO televízió. Részletekkel azonban nem szolgált arról, hogyan és ki ölte volna meg a fanatikus tálib mozgalom szellemi vezetőjét, aki fő szövetségese volt az al-Kaida terrorszervezet alapítójának, a nemrég megölt Oszama bin Ladennek. A biztonsági szervek egy tisztségviselője megerősítette a halálhírt, kijelentve, hogy „helytálló a hír, miszerint Omar mollát megölték”. A tisztségviselő annyit hangsúlyozott, hogy a tálib vezetővel Pakisztán területén végeztek. A NATO vezette szövetséges erők egyelőre nem reagáltak a hírre. Az afganisztáni kormány megdöntéséért harcoló tálib mozgalom egy szóvivője azonban cáfolta az Omar haláláról szóló hírt, az afganisztáni iszlám hírügynökségnek (AIP) nyilatkozva.
Az AIP azt írta, azért kereste meg a tálibok egyik szóvivőjét, hogy megkérdezze arról a Kabulban elterjedt híresztelésről, miszerint a tálibok már öt napja nem tudnak kapcsolatba lépni vezérükkel. „Afganisztánban tartózkodik, ép és egészséges” – mondta Zabihullah Mudzsahid telefonon hírügynökségeknek. Parancsnokaival a katonai műveletek irányításával van elfoglalva – tette hozzá. Az afgán titkosszolgálatok azt válaszolták: nincs értesülésük arról, hogy Omar mollát megölték volna. A pakisztáni média egy korábbi jelentése szerint, miután az al-Kaida fejét alig három hete, május 2-án megölte abbotábádi rejtekhelyén egy amerikai kommandó, a pakisztáni titkosszolgálatoktól valakik egy „jóakarón” keresztül megüzenték a tálib vezetőknek, hogy el kell hagyniuk Pakisztánt. Az első híradás szerint Omar molla úton volt Kvettából az afgán határ mellett elterülő Észak-Vazirisztán tartományba, amikor végeztek vele.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!