
Fotó: Agerpres
2011. december 29., 08:302011. december 29., 08:30
A gyászmenet a főváros egyik sugárútján haladt, és az elhunyt koporsóját szállító limuzin vezette, mellette Kim Dzsong Un lépkedett. A halottszállító autó tetején Kim Dzsong Il portréja állt.
A legkisebb Kim fiú és utód, Kim Dzsong Un mögött haladt a menetben Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, aki a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke. Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudjon venni minden vezetői tisztséget. A három kocsit katonák kísérték díszlépésben az összes haderőnem képviseletében, mögöttük katonai terepjárók haladtak. Az út két oldalán pedig gyászolók százezrei vettek végső búcsút a „kedves vezetőtől”. A képek tanúsága szerint szinte kivétel nélkül mindannyian hisztérikusan zokogtak, időnként megrázkódtak, vonaglottak, illetve fejüket hosszasan lehajtva, a fájdalomtól megtörve álltak a havas sugárúton. Phenjanban közben nagy pelyhekben hullt a hó, a hőmérséklet mínusz 3 Celsius-fok volt.
Phenjan hazarendelte a különleges engedéllyel külföldön dolgozó észak-koreaiakat, hogy szerdán részt vegyenek a minap elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetésén – jelentette a Joongang Daily című dél-koreai lap. Az újság szerint az intézkedés által érintett észak-koreaiak többségének kedd reggelig kellett visszatérniük szülőhazájukba. A lap arról is beszámolt, hogy kamionokon szállítottak virágot Kínából Észak-Koreába a temetési szertartás előkészületeként. A kínai–észak-koreai határt kedden mintegy 200 kamion lépte át. A Kim Dzsong Il halálának december 19-i bejelentését követő napokban – egészen keddig – összesen közel 120 teherautó bonyolította le a két ország közötti áruszállítást.
Kim Dzsong Il december 17-én, szívelégtelenségben hunyt el, utódja a legkisebb, 30 év körüli fia, Kim Dzsong Un lett. A tegnapi temetésről Észak-Korea kevés részletet közölt, s egyetlen külföldi delegációt sem hívott meg a szertartásra. Kína észak-koreai nagykövete azonban jelen volt a szertartáson.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.