Hirdetés

Elkészült a Guamot célba vevő észak-koreaiak támadási terve

Guam az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka Óceániában •  Fotó: Wikipédia

Guam az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka Óceániában

Fotó: Wikipédia

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében – jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Hírösszefoglaló

2017. augusztus 15., 15:262017. augusztus 15., 15:26

2017. augusztus 15., 15:272017. augusztus 15., 15:27

A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben.

Az észak-koreai vezető országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett hétfői látogatásakor ugyanakkor aláhúzta,

Hirdetés

kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a „hurkot a nyaka körül”, amit „saját háborús csörtéje váltott ki”.

Hangsúlyozta: a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében, az amerikaiak „józanul mérlegeljék, mit nyerhetnek és mit veszthetnek”.

Az Egyesült Államoknak, amely elsőként telepített nukleáris fegyvereket Észak-Korea közelébe, elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást – hangoztatta Kim Dzsong Un. Egyben azt is követelte, hogy Washington hagyjon fel az „arrogáns provokációkkal” és az „egyoldalú követelésekkel”.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy fontolgatja négy ballisztikus rakéta indítását Guam irányába. Eközben hétfőn James Mattis amerikai védelmi miniszter

arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy amennyiben rakétát indít az Egyesült Államok ellen, a konfliktus háborúvá szélesedhet.

Leszögezte: az Egyesült Államok „perceken belül” meghatározza a rakéta röppályáját, s ha Guam szigete ellen irányul, „azonnal leszedjük”. James Mattis mindazonáltal hangsúlyozta: a döntés a válaszlépésről Donald Trump amerikai elnök jogkörébe tartozik.

Mattis és Rex Tillerson külügyminiszter egyébként egy közös véleménycikkben leszögezte:

az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában.

James Mattis és Rex Tillerson álláspontját a The Wall Street Journal című napilap jelentette meg hétfőn. A két miniszter hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak „nem áll érdekében a rendszerváltozás”, vagy Korea felgyorsított újraegyesítése, és Washington „nem keres semmiféle ürügyet arra, hogy csapatokat állomásoztasson a demilitarizált övezettől északra”.

Mattis és Tillerson leszögezte: országuk nem akar semmi rosszat tenni az észak-koreai népnek, amely szerintük „már eddig is sokat szenvedett, s amelyet nem szabad összekeverni az ellenséges phenjani rezsimmel”. James Mattis és Rex Tillerson megállapította, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea között a koreai háború óta nem volt ilyen erőteljes a feszültség, s ennek oka Észak-Korea többször végrehajtott törvénytelen ballisztikusrakéta-kísérlete és háborús hangneme.

korábban írtuk

Phenjan augusztus közepéig kidolgozza a Guam elleni támadás tervét
Phenjan augusztus közepéig kidolgozza a Guam elleni támadás tervét

Észak-Korea augusztus közepéig elkészíti a Guam amerikai külbirtok elleni rakétatámadás tervét, utána csak Kim Dzsong Un vezető döntésétől függ, hogy elindítják-e a támadást négy közepes hatótávolságú rakétával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Két román férfit ítéltek el egy, a brit bíróság szerint Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Két román férfit ítéltek el egy, a brit bíróság szerint Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés