Hirdetés

Elfogták Ratko Mladicsot Szerbiában

Elfogták az 1995-ös srebrenicai mészárlást vezető Ratko Mladicsot – jelentette be csütörtökön Belgrádban Borisz Tadics szerb elnök.

Hírösszefoglaló

2011. május 27., 08:392011. május 27., 08:39

„A Szerb Köztársaság nevében bejelentem Ratko Mladics letartóztatását. A kiadatási eljárás folyamatban van” – közölte rendkívüli sajtótájékoztatón a szerb államfő.

Borisz Tadics azt mondta, hogy Mladicot a reggeli órákban fogták el a szerb titkosszolgálat és a háborús bűncselekmények feltárásával foglalkozó szolgálat emberei.

Az államfő gratulált a szerb nemzetbiztonsági tanács akciócsoportjának, amely – mint mondta – a Cvetkovics-kormány megalakulásától számított három év óta éjt nappallá téve dolgozott a háborús bűnösök felkutatásán.

Tadics szerint Ratko Mladics elfogása ismételt megerősítése annak: Szerbia a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés lezárásán dolgozott, hogy pontot tegyen a történelem e nehéz fejezetére. „Megmutattuk, hogy Európába igyekszünk, és erősíteni akarjuk hitelünket a nemzetközi közösségben” – mondta Tadics. Hangsúlyozta, Mladics elfogása után Szerbia számára lehetőség nyílik arra, hogy új kapcsolatokat építsen a délkelet-európai térségben.

A belgrádi és a zágrábi média körülbelül egy órával Tadics bejelentése előtt szellőztette meg, hogy a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűntényekkel vádolt parancsnoka Milorad Komadics álnéven élt Szerbiában. Állítólag a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő, a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Lazarevo faluban tartóztatták le lakossági bejelentés alapján.

Mladicot az 1945 óta Európában elkövetett legsúlyosabb háborús bűncselekményekkel vádolja a hágai törvényszék.  A srebrenicai mészárlás az 1992-ben kezdődött három éves boszniai háború legvéresebb eseménye volt, 1995 júliusában több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút végzett ki a boszniai szerb hadsereg Ratko Mladics vezetésével.

A hágai Nemzetközi Bíróság népirtásnak minősítette mészárlást, amelynek célja a mintegy 40 ezer, Srebrenicában élő boszniai muszlim kiirtása volt.

A jelenleg 69 éves boszniai szerb ex-tábornokot felelősségre vonnák azért is, hogy csapatai több éven át lőtték Szarajevót a várost övező hegyekből; az „ostromban” több ezer polgári személy vesztette életét.

 

 

 Brüsszelben és Hágában üdvözlik Mladics elfogását

Az Európai Unió azt várja, hogy az elfogott Ratko Mladicsot haladéktalanul adják ki Hágának - hangsúlyozta csütörtökön, a fejleményt üdvözlő nyilatkozatában az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Catherine Ashton szerint a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűnökkel vádolt parancsnokának az elfogása „fontos lépés Szerbia és a nemzetközi igazságszolgáltatás számára”.

A délszláv háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljárni hivatott, hágai székhelyű nemzetközi ENSZ-törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) ügyésze 1995-ben emelt vádat Mladics ellen.

Serge Brammertz, a hágai törvényszék ügyésze első reagáló nyilatkozatában kijelentette: Mladic letartóztatásával Szerbia „teljesítette egyik nemzetközi kötelezettségét”.

Még mielőtt Belgrádban hivatalosan megerősítették volna a körözött háborús bűnös elfogásának hírét, Brüsszelben Stefan Füle bővítési EU-biztos szóvivője kijelentette: ha a hír igaz, akkor az azt jelenti, hogy Szerbia megértette az ICTY-vel való együttműködés jelentőségét. Szerbia „eldöntötte, hogy konkrét további lépéseket tesz az európai úton” – értékelte a fejleményt Natasha Butler.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke a hivatalos bejelentés után nyilatkozatban üdvözölte Mladics letartóztatását.

„Ez jó hír Szerbiának, a térség stabilitásának, és új lendületet ad Szerbia EU-csatlakozási folyamatának” – fogalmazott Buzek. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy még mindig szabadlábon van a Hága által szintén körözött Goran Hadzics.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szintén nyilatkozatban adott hangot örömének. Emlékeztetett arra, hogy Mladics „kulcsszerepet játszott a balkáni és az európai történelem néhány legsötétebb epizódjában, beleértve Szarajevó ostromát, valamint bosnyák férfiak és fiúk ezreinek 1995-ben Srebrenicában történt legyilkolását”. Most, csaknem 16 évvel azután, hogy vádat emeltek ellene, végre lehetőség nyílik az igazságtételre – tette hozzá Rasmussen.

 

 


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára

Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára
2026. március 17., kedd

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
Hirdetés