
Fotó: Pál Árpád
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, megismételt eljárás keretében egy 28 éves, román állampolgárságú férfit, aki a vád szerint 2013-ban megfojtotta barátnőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóban rejtette el.
2017. június 12., 16:042017. június 12., 16:04
2017. június 12., 16:072017. június 12., 16:07
Palásti Sándor bíró elmondta, hogy L. Gyula minden nyomot el akart tüntetni, miután későbbi áldozatával néhány hónap alatt több bankot kiraboltak, illetve megpróbáltak kirabolni. A 40 éves – addig prostituáltként dolgozó – nő a sofőrje volt a rablások során, és
A román állampolgárságú férfi a vád szerint tablettákkal elkábította, majd megfojtotta a nőt, a holttestet a másodrendű vádlottal – egy másik barátnőjével – közösen szőnyegbe csavarta, a fejére nejlonzacskót kötött, és a ház emeleti részében egy ágyneműtartóba rejtette el, ahol csak körülbelül négy hónappal később (2014 januárjában) találtak rá a hozzátartozói.
A törvényszék a bíróváltás miatt megismételt eljárásban a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.
Bán Judit ügyész elmondta, a vádlott nem volt biztos abban, hogy az áldozata meghalt, ezért húzott zacskókat a fejére, hogy még esélye se lehessen annak, hogy a sértett életben marad. A férfi csak a fegyveres rablásokat ismerte be, a gyilkosságot nem. Védője kijelentette, hogy nem ügyfele követte el a terhére rótt cselekményt, és vitatta, hogy a felhozott bizonyítékokat helyesen értelmezték volna.
A vádlott az ítélet kihirdetése közben rosszullétre hivatkozva elhagyta a tárgyalótermet, ezért a bíróság a távollétében indokolta a döntést. Az ítélet ellen a férfi védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!