
az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban volt a tragikus diszkótűz
Fotó: X
Meghalt a március közepén történt északmacedón diszkótűz hatvanadik áldozata, a diszkó menedzsere – közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál pénteken. Alekszandar Karadakoszkit a baleset óta Litvániában ápolták.
2025. április 04., 13:412025. április 04., 13:41
Mint ismeretes, az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben mind ez idáig 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs.
A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.

Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Az üggyel összefüggésben letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr is.
függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak. „Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog” – szögezte le.

Eltemetik azt az 59 embert csütörtökön Kocsaniban, aki a vasárnap hajnalban történt észak-macedóniai diszkótűz során vesztette életét.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!