
2018. január 03., 10:432018. január 03., 10:43
2018. január 03., 10:462018. január 03., 10:46
A Rákóczi Szövetség szerint egységesen kell szabályozni az őshonos nemzeti kisebbségek jogait az Európai Unióban (EU), ezért csatlakozott a szervezet a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez.
Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség jogi szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán arról beszélt, hogy
Közölte, ha összegyűlik a szükséges számú aláírás, az Európai Bizottságnak kötelessége foglalkoznia a kérdéssel. Csáky Csongor, a szövetség főtitkára elmondta,
Az őshonos nemzeti kisebbségek olyan nemzeti közösségek, népcsoportok, amelyek évszázadok óta egy adott területen élnek, kultúrájuk, nyelvük és vallásuk pedig szerves részét képezi az európai történelemnek - tette hozzá Tárnok Balázs. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában kiemelte,
Csáky Csongor elmondta, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által indított kezdeményezésben legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni április 3-áig. A kezdeményezés aláírható papíralapon, valamint a jogaink.hu internetes oldalon keresztül is.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!