Hirdetés

Egyre dagad a botrány Geert Wilders Szabadságpártjának honlapja miatt

Európai botránnyá dagadt a holland Geert Wilders Szabadságpártjának (PVV) külön honlapja, amelyen a kelet- és közép-európai vendégmunkások elleni panaszokat fogadják. A korábban a liberális VVD meghatározó politikusát iszlámellenessége miatt távolították el, majd saját pártot alapított, amely mára a holland parlament harmadik legnagyobb pártja lett.

Hírösszefoglaló

2012. február 21., 09:522012. február 21., 09:52

Honnan indult?

Wilders a VVD történetének egyik legtekintélyesebb vezetője, Frits Bolkestein – az Európai Bizottság későbbi tagja – közeli munkatársa volt, főként külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, idővel pártja szóvivője lett. Közszereplései általában az iszlám országokra vonatkoztak. A holland belpolitikában egyre gyakrabban helyezkedett szélsőséges álláspontra, amit pártja korifeusai megelégeltek, és távozásra kényszerítették 2004-ben. Ezt követően alapította meg saját pártját, amely fokozatosan vált népszerűvé: a 2010-es választásokon 9 mandátumát 24-re sikerült növelnie, és a PVV megkerülhetetlen lett a holland politikai életben.

Ám mivel egyetlen párt sem volt hajlandó koalícióra lépni vele, csak úgy volt lehetséges életképes koalíciót kialakítani, hogy két párt – a VVD és a kereszténydemokrata CDA – szövetségét kívülről támogatja. Ez azzal a gyakorlati előnnyel járt, hogy a kisebbségi koalíciót nem kompromittálja, kormánypolitikusoknak nem kell érte felelősséget vállalniuk, de az ország kormányozhatóságát biztosítja. Még egy „trükköt” is találtak, hogy megnyugtassák az európai kedélyeket: a három párt közös kormányprogramjából kihagyták az európai kérdéseket, hogy lehetőleg előre hatástalanítsák a potenciális politikai aknákat.

Egyre többen állnak mellette

Ezekről persze Wilders igyekszik gondoskodni. Napirenden tartja pártja fő ideológiáját, az iszlámellenességet. Hírhedtté vált jelszava – „Én nem gyűlölöm a muszlimokat, én az iszlámot gyűlölöm” – politikai credója is lehetne, ha nem árulkodna felületességről, hiszen az iszlám követőit nevezik muszlimoknak. Wilders jól érzett rá, hogy az évszázadokon át toleranciájáról nevezetes Hollandiában földcsuszamlásszerű változások játszottak le az utolsó két-három évtizedben.

A folyamatról mára kijelenthető: látványosan megbukott a multikultúra fenntartása. Sokan érezték úgy – különösen a gazdasági válságok alatt – hogy az ország „megtelt”, nem kérnek többé az elsősorban Marokkóból és Törökországból érkezett bevándorlókból. Ami korábban botrányszámba ment volna, például alkalmazkodáskészséget kérni számon, az egyik napról a másikra elfogadottá vált, sőt politikai programot lehetett rá alapozni. Egyes városok, mint például Rotterdam, hatalmas negyedei indultak el a lepusztulás útján, az idegenellenesség pedig megszűnt tabunak lenni.

Újabb célpont: a kelet-európaiak

Wilders állandóan provokál. Talán nem is érzi magát elemében, ha éppen nem folyik ellene per. 2009-ben iszlámellenessége miatt kitiltották Nagy-Britanniából (azóta visszatérhet), tavaly hosszú pereskedés után mentették fel hazájában diszkrimináció és gyűlöletkeltés vádja alól.

Egy olyan pártnak, amely szavazóbázisát populista jelszavaknak, „single issue-nak”, azaz egyetlen programpontnak köszönheti, vigyáznia kell, hogy kellő időben újítani tudjon, ne süllyedjen el a könnyen unalmassá váló iszlámellenesség ismételgetésében. Alighanem ez szülte a felismerést, hogy a hollandokat zavarhatja jelenkorunk újabb vendégmunkáshulláma, a kelet- és közép-európai bevándorlók kétségkívül nagy serege. Főként a lengyel vendégmunkásokra igaz, hogy szeretnek zárt közösségben élni, így kevésbé vannak kitéve a külföldi lét kényelmetlenségeinek, mint amilyen a kényszer a befogadó ország nyelvének megtanulására, a helyi szokások átvételére, egy szóval az alkalmazkodásra. Ami nyilvánvalóan szülhet és szül is feszültséget a helyiekkel.

Felelős politikus persze ilyenkor nem az ellentétek kiélezésére, hanem inkább kezelésére, enyhítésére készül. Wilders azonban nem a társadalmi béke kutatója, ő újabb lehetőséget látott, pártjának honlapja ugyan nem fog segíteni a panaszok orvoslásában, de a külföldiekkel szembeni hangulatkeltésre alkalmas. Ami már csak azért is visszataszító, mert Hollandia nemcsak bevándorlóország, de igen nagyszámú még napjaink holland kivándorlása is, Kanada, az Egyesült Államok, Új-Zéland és Ausztrália holland „telepesei” még ma is sokasodnak.

Épülő karrier

Nehéz volna a populista Wilderst beskatulyázni. Etnocentrikus? Aligha, hiszen soha nem emelt szót az amúgy szintén nagy számban jelen lévő „nyugati” bevándorlók ellen, ráadásul felesége külföldi (történetesen magyar). Így hát általánosan idegenellenességgel sem vádolható. Az iszlám-muszlim mintára talán úgy fogalmazna, hogy neki nincs baja a kelet-európaiakkal, csak a vendégmunkásokkal. Bár nem kevésbé veretes a szöveg, ha megfordítjuk: nincs baja a vendégmunkásokkal, csak a kelet-európaiakkal.

Naponta tízezren látogatják a honlapot, arról nincs adat, hányan tették le „névjegyüket”, azaz panaszolták be külföldi szomszédjukat, kollégájukat, viszont a holland diszkriminációellenes hivatal 3000 panaszt kapott, hollandoktól is, belföldről és külföldről egyaránt. Hallatta hangját az Európai Parlament, amely határozott, elítélő választ várt Mark Rutte holland miniszterelnöktől – mindeddig hasztalan –, és megszólalt az Európai Bizottság holland tagja, Neelie Kroes is, nem kevésbé botrányosnak tartva a PVV kezdeményezését. Közös levélben tiltakoztak az érintett kelet- és közép-európai országok Hollandiában akkreditált nagykövetei.

Wilders ártatlanul néz körül, úgy tesz, mint aki nem érti a felháborodást: számára ez nem politikai kérdés. Legfeljebb a következő választásokon, hiszen már 2009-ben kijelentette, hogy célja a kormányfői szék.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés