
Mintegy egymillió ember gyűlt össze vasárnap Isztambulban, hogy elítéljék a múlt hónapban történt sikertelen katonai hatalomátvételi kísérletet az államfő, Recep Tayyip Erdogan felhívására, aki a tömeg előtt mondott beszédében ismét kilátásba helyezte a halálbüntetés visszaállítását, „ha a nép azt akarja”.
2016. augusztus 08., 14:242016. augusztus 08., 14:24
2016. augusztus 08., 14:372016. augusztus 08., 14:37
A város déli részén, a Márvány-tenger partján található Yenikapi téren megrendezett demonstráció résztvevői közül sokan török lobogót terítettek magukra, illetve olyan, az elnököt éltető feliratokat vittek magukkal, mint például: „Isten ajándéka vagy, Erdogan”, és „Add parancsba, hogy haljunk meg, és mi megtesszük”. A teret szintén török zászlók és Musztafa Kemal Atatürköt, a modern török állam alapítóját ábrázoló poszterek díszítették.
A július 15-i puccskísérlet nyomán a török hatóságok több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe, és a megtorlás elbocsátás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában már 60 ezer emberre terjed ki. Ankara Erdogan korábbi politikai szövetségesét, az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot és híveit vádolja a hatalomátvételi kísérlet kitervelésével. Gülen viszont váltig állítja: semmi köze a puccskísérlethez, amelynek során 246 ember vesztette életét – nem számítva 104 puccsista halálát – és több mint kétezren sebesültek meg.
Erdogan a gyűlésen mondott beszédében újból kilátásba helyezte, hogy „ha a nép akarja”, akkor ő támogatni fogja a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban. „Ha az emberek akarják a halálbüntetést, akkor a pártok támogatni fogják az ő akaratukat” – mondta hívei előtt, akik azt skandálták: „Halálbüntetést!”.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!