Hirdetés

Egyezkedni próbál a nigeri puccsistákkal az amerikai külügy

Niameybe érkezett az amerikai külügyi tárca politikai ügyekért felelős államtitkára, Victoria Nuland, aki hétfő este a nigeri junta több magas rangú parancsnokával is egyeztetett, azonban nem találkozhatott személyesen a puccs során elmozdított Mohamed Bazoum elnökkel.

MTI

2023. augusztus 08., 12:042023. augusztus 08., 12:04

2023. augusztus 08., 12:242023. augusztus 08., 12:24

Nuland újságíróknak adott telefonos interjújában „nagyon őszintének és olykor nehéznek” nevezte az egyeztetést, melyen a CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint részt vett a nigeri hadsereg új parancsnoka, Moussa Salaou Barmou is, ám nem jelent meg Abdourahamane Tiani tábornok, a puccs vezetője.

Nuland elmondta: több megoldási javaslatot tárt a felek elé annak érdekében, hogy helyreállítsák az alkotmányos rendet Nigerben, ám hozzátette,

Hirdetés

nem biztos benne, hogy ajánlatait megfontolják.

„Meglehetősen nyíltak vázolták elképzeléseiket, melyek nem igazán az alkotmányos rend támogatása felé mutatnak” – ismerte el az államtitkár, hozzátéve: reméli mindazonáltal, hogy a junta tartja magát a nyitott kapuk diplomáciájához.

Kiemelte, hogy az egyeztetés során figyelmeztetett,

a demokratikus rend helyreállításáig Washington nem indítja újra a Niameynek szánt támogatásokat.

Emellett kitért a szomszédos Maliban már aktív Wagner orosz katonai magáncégre is, hangsúlyozva: a puccsisták „tisztában vannak a nigeri szuverenitásra leselkedő veszélyre, ha meghívják őket (az országba)”.

Hozzátette, bár személyesen nem találkozhatott a tisztségéből elmozdított Bazoummal, sikerült vele telefonon beszélnie, hogy az ő szemszögéből is meghallgassa az eseményeket.

Egyébként

a junta az ország egyik korábbi pénzügyminiszterét nevezte ki a miniszterelnöki tárca élére

– jelentette be hétfő éjjel a puccsisták szóvivője, Amadou Abdramane ezredes.

Ali Mahaman Lamine Zeine 2002-től 2010-ig, az egyébként szintén puccsal elmozdított Mamadou Tandja elnöksége idején állt a pénzügyi tárca élén, jelenleg pedig az Afrikai Fejlesztési Bank (ADB) vezetőségi tagja.

Ali Mahaman Lamine Zeine elődjét, Ouhoumoudou Mahamadót a július 26-i katonai hatalomátvétel során az elnökkel, Mohamed Bazoummal együtt távolították el tisztségéből.

Abdramane egyúttal bejelentette, hogy az elnöki gárda új vezetőjévé Habibou Assoumane alezredest nevezték ki. A gárda élén korábban Abdourahamane Tiani tábornok, a hatalomátvétel vezetője állt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
2026. szeptember 15., kedd

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről

Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről
Hirdetés
Hirdetés