2011. január 04., 15:562011. január 04., 15:56
Gerard Galucci a Politika című belgrádi napilapban kedden megjelent interjúban azt mondta, hogy az „ötök” - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország - „szinte biztosan” tudtak arról, hogy mi történt Koszovóban.
„Voltak információik, eszközeik és ismert volt számukra az UCK működésének hosszú története. Függetlenül attól, mi igaz a szervkereskedelemről, mindenki tudja, hogy felvetődött a kérdés: a legmagasabb beosztású (koszovói) vezetők közül egyesek érintettek a nemzetközi bűnözésben és a korrupcióban” - mondta Galucci. Szerinte a nemzetközi közösség képviselői szemet hunytak a problémák felett, hogy ne vonják magukra az albánok haragját, s a kedvükben is jártak, hogy ne okozzanak nagyobb problémákat.
Dick Marty, az ET jogi és emberi jogi bizottságának a jelentéstevője december közepén az ET elé terjesztett jelentésében azt állította, hogy a koszovói háború idején sok fogságba esett szerbet Albániába hurcoltak, ahol meggyilkolták őket, és a veséjüket, illetve más testrészeiket eladták a feketepiacon. Marty szerint Hasim Thaci jelenlegi koszovói miniszterelnök állt az ügy mögött, aki a 90-es évek végén egy maffiaszerű, szervezett bűnözői hálózatot vezetett.
A svájci jelentéstevő, aki korábban ügyészi munkát végzett, azt mondta, hogy a nyugati rendőri és hírszerző illetékesek tudtak annak idején az emberi vesékkel folytatott illegális kereskedésről, de politikai opportunizmusból hallgattak, illetve attól tartottak, hogy felfordulást okoznak a robbanékony térségben. A koszovói és az albán kormány tagadta, és botrányosnak nevezte Marty állításait. A jelentés vitája január 25-én lesz az ET parlamenti közgyűlésében.
Galucci szerint az ötök - kiváltképpen az Egyesült Államok - mindent Hasim Thaci „kezébe adtak”, és helyette nincs elfogadható alternatívájuk. A diplomata úgy véli, hogy a súlyos vádak ellenére Thaci miniszterelnökként „túléli” ezt az ügyet, mint mondja, „a zavargások elkerülése végett”, de a Marty-jelentésben szereplő vádak miatt a nyugat-európaiak szembefordulhatnak az amerikaiak szerbek iránti keményvonalas politikájával.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.