
Fotó: Samu Tamás Gergő
Október végéig meghaladta a 4,2 milliót, 4 238 010 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menekültstátuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2023. december 08., 21:062023. december 08., 21:06
Közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekülteket továbbra is enyhén növekvő számban regisztrálták ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Októberben, a szeptember végi adatokhoz képest 51 845-tel nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban. A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be, egyedül Dánia a kivétel, ahol 4,5 százalékkal (1700-zal) csökkent a befogadott ukrajnaiak száma. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 465 fő; 1,7 százalék), Csehországban (6490; 1,8 százalék) és Hollandiában (4005; 3,0 százalék) jegyezték fel.
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a szeptember végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (33,7), Észtországban (26,3), Lengyelországban és Bulgáriában (mindkettő 26,1), valamint Litvániában (25,8) volt a legnagyobb, míg uniós szinten ez az adat 9,5. Az ideiglenes védelemben részesülők 46,4 százalékát nők, 33,4 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,2 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!