
Fotó: MTI/AP/Inna Varenycia
Csaknem elérte a 11 ezret az ukrán fegyveres erők harci vesztesége emberéletben és sebesültekben a Donyec-medencében 2014-ben kezdett „terrorellenes hadműveletben” – derült ki az ukrán vezérkar sajtóosztályának szombati közleményéből.
2017. október 29., 12:192017. október 29., 12:19
2017. október 29., 12:202017. október 29., 12:20
„A terrorellenes művelet kezdete óta az ukrán fegyveres erők harci vesztesége 10 710 fő, közülük
– áll a dokumentumban.
A vezérkar adatai szerint az elmúlt évben a harci cselekményekben 212 katona veszítette életét, a sebesültek száma pedig 1277 volt. „Emellett a nem harci veszteség 65 százalékkal kevesebb volt, mint a harci cselekmények vesztesége. Az idei, 2017-es évben jelentős csökkenés figyelhető meg a nem harci cselekmények veszteségmérlegében, ezek száma mintegy felére csökkent” – hangsúlyozta az ukrán vezérkar közleménye.
Anatolij Matiosz katonai főügyész korábban azt közölte, hogy az ukrán fegyveres erők és más fegyveres alakulatok nem harci cselekmények következtében elszenvedett vesztesége emberéletben a terrorellenes hadművelet kezdete óta 10 103 főt tett ki, amit a főügyész „rettenetes statisztikának” nevezett.
Elmondta, hogy legalább 360 ezren szenvednek „poszttraumás stressz szindrómában” a kelet-ukrajnai hadművelet résztvevői közül.
Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter azt közölte, hogy a hadsereg nem harci veszteségeinek fő okai a különböző betegségek, a biztonságtechnika megsértése és az alkoholfogyasztás. Szavai szerint minden egyes esetet kivizsgálnak, és intézkedéseket tesznek, hogy ezek ne ismétlődjenek meg.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!