
Ártatlannak vallotta magát szerdán a bíróságon Dzsohar Carnajev (képünkön), aki a vád szerint az április 15-i bostoni maraton finisében végrehajtott terrortámadás egyik elkövetője volt.
2013. július 11., 15:292013. július 11., 15:29
2013. július 11., 15:342013. július 11., 15:34
Carnajev ellen összesen 30 pontban, köztük négyrendbeli emberölés és tömeges halált okozó fegyver használata miatt emeltek vádat. A 19 éves, csecsen származású amerikai állampolgár szerdán először jelent meg a bíróság előtt és találkozott az áldozatok hozzátartozóival. Dzsohar Carnajev a vád szerint bátyjával, a 26 éves Tamerlannal együtt követte el a kettős robbantást, amelynek következtében három ember meghalt és több mint 260-an megsebesültek. A terrortámadást két kuktafazékba szerelt, távirányítású pokolgéppel hajtották végre. A fivérek negyedik áldozata egy rendőr volt, akit négy nappal később lőttek agyon.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) április 18-án tette közzé a két fivérről a robbantás közelében biztonsági kamerák által készített felvételeket. A Carnajev-testvérek még aznap este tűzharcba keveredtek a rendőrökkel. Tamerlan Carnajev belehalt az összetűzés során kapott sebekbe, valamint abba, hogy az öccse egy elrabolt terepjáróval áthajtott rajta. Az ifjabbik Carnajevet, aki a rendőrökkel vívott tűzharcban súlyosan megsebesült, április 19-i elfogása óta börtönkórházban kezelték. Egy nála talált feljegyzésben a muszlimokkal szemben alkalmazott amerikai erőszakkal indokolta a merényletet.
Az idősebb Carnajev szerepelt a terroristagyanús személyek nyilvántartásában, mert az oroszok két alkalommal is figyelmeztették az amerikai hatóságokat, hogy iszlamista szélsőséges lehet. A vádirat nem tett említést arról, hogy a két fivérnek kapcsolatai lettek volna terrorszervezetekkel, de arra rámutatott, hogy a bombakészítéshez szükséges információkat az internetről gyűjtötték össze, és a világhálónak szerepe volt a radikalizálódásukban. A bombákhoz használt 3,6 kilogrammnyi robbanóanyagot New Hampshire államban vásárolt petárdákból nyerték.
Dzsohar Carnajev mintegy tízévi amerikai tartózkodás után, tavaly szeptember 11-én kapta meg az amerikai állampolgárságot. Testvérét csak május 10-én tudták eltemetni a Virginia állambeli Doswell muszlim temetőjében, mert addig sehol nem akart számára senki sírhelyet biztosítani.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!