
Donald Trump egyelőre szünetelteti az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat
Fotó: Facebook/Fehér Ház
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön 10 napra elhalasztotta az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló egyeztetésekre hivatkozva. Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok átveheti az iráni kőolaj feletti irányítást, illetve Ukrajnának szánt hadianyagot a közel-keleti konfliktusra csoportosíthatnak át. Donald Trump szerencsétlen nyilatkozatnak nevezte a német kancellár kijelentését, miszerint az iráni konfliktus „nem a mi háborúnk”.
2026. március 27., 08:382026. március 27., 08:38
„Az iráni kormány kérésének eleget téve ezzel a nyilatkozattal szeretném jelezni, hogy az erőművek megsemmisítésének határidejét 10 nappal elhalasztom, 2026. április 6. hétfőig, amerikai keleti parti idő szerint este 8 óráig. A tárgyalások folyamatban vannak, és a hamis híreket terjesztő média és mások téves állításai ellenére nagyon jól haladnak. Köszönöm figyelmüket ebben a kérdésben!” – írta az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.
Az Irán ellen február 28. óta folyó háború kapcsán az amerikai elnök kabinetjének csütörtöki nyilvános ülésén kérdésekre válaszolva kifejtette:
Hozzátette, hogy még ha „nagyszerű munkát” végezve az iráni haderő 99 százalékát kiiktatják, a fennmaradó 1 százalék is „elfogadhatatlan”, és megjegyezte, hogy ha az 1 százalék egy rakétát fed, amely eltalál egy hajót, akkor az „1 milliárd dollár” kárt jelent.
Az elnök arról is beszélt, hogy az iráni katonai művelet tervezett időkerete 4-6 hét volt, és az időarányosnál jobban áll, mert jelenleg a 25. napjánál tart.

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Irán „nagyon szeretne” megállapodást kötni, de „nem merik kimondani”, mert attól tartanak, hogy megölik őket.
Donald Trump szerint megvan a lehetősége annak, hogy az Egyesült Államok átvegye az ellenőrzést az iráni kőolaj felett, ahogy ez történt Venezuela esetében, bár jelenleg erről nincs szó. Megjegyezte, hogy Venezuela esetében a kőolaj-kitermelés felügyeletének átvétele jól működött.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a bevétel egy, az amerikai pénzügyminisztérium felügyelete alatt álló számlára érkezik, így annak felhasználását figyelemmel kísérhetik.
Az Egyesült Államok átirányíthat Irán felé Ukrajnának szánt hadianyagot – tért át az orosz–ukrán háborúra Donald Trump. Az amerikai elnök az ukrajnai háborút „kemény helyzetnek” nevezte, és hozzátette, hogy „nagyon keményen” dolgoznak a megoldáson. Ugyanakkor kifejtette, hogy az ukrajnai háború „gyakorlatilag semmilyen hatással nincs” az Egyesült Államokra, csak annyi, hogy fegyverzetet képes eladni.
Trump megismételte véleményét, miszerint a béke elérését nehezíti az ukrán és az orosz elnök között húzódó „hatalmas gyűlölet”, amilyenhez hasonlót korábban még nem látott, de megállapította, hogy mintha az ellenszenv kis mértékben mérséklődött volna, ami esélyt nyújt a sikerre.
Az elnök keményen bírálta Friedrich Merz német kancellárt amiatt, hogy az iráni konfliktussal kapcsolatban úgy nyilatkozott: „nem a mi háborúnk”. Hozzátette, hogy ő amerikai elnökként azt mondhatja, hogy az ukrajnai háború nem az Egyesült Államok háborúja. „Nagyon helytelen nyilatkozat volt, de megtette, és nem törölheti ki” – fogalmazott Trump.

Washington 15 pontos tervet küldött Iránnak a közel-keleti háború befejezésére – számolt be a New York Times kedden.

Keményen Bírálta Donald Trump amerikai elnök a NATO-t, amiért nem segít az iráni rezsim elleni katonai műveletekben. Izrael közben újabb iráni vezető megölését jelentette be.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!