Hirdetés

Donald Trump tíz napra elhalasztotta az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Irán

Donald Trump egyelőre szünetelteti az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Fotó: Facebook/Fehér Ház

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön 10 napra elhalasztotta az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló egyeztetésekre hivatkozva. Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok átveheti az iráni kőolaj feletti irányítást, illetve Ukrajnának szánt hadianyagot a közel-keleti konfliktusra csoportosíthatnak át. Donald Trump szerencsétlen nyilatkozatnak nevezte a német kancellár kijelentését, miszerint az iráni konfliktus „nem a mi háborúnk”.

MTI

2026. március 27., 08:382026. március 27., 08:38

„Az iráni kormány kérésének eleget téve ezzel a nyilatkozattal szeretném jelezni, hogy az erőművek megsemmisítésének határidejét 10 nappal elhalasztom, 2026. április 6. hétfőig, amerikai keleti parti idő szerint este 8 óráig. A tárgyalások folyamatban vannak, és a hamis híreket terjesztő média és mások téves állításai ellenére nagyon jól haladnak. Köszönöm figyelmüket ebben a kérdésben!” – írta az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.

Az Irán ellen február 28. óta folyó háború kapcsán az amerikai elnök kabinetjének csütörtöki nyilvános ülésén kérdésekre válaszolva kifejtette:

Hirdetés

annak ellenére, hogy az aknatelepítésre szolgáló iráni hajókat megsemmisítették, lehet néhány robbanóeszköz a hajózási útvonalon, ami önmagában „sok”.

Hozzátette, hogy még ha „nagyszerű munkát” végezve az iráni haderő 99 százalékát kiiktatják, a fennmaradó 1 százalék is „elfogadhatatlan”, és megjegyezte, hogy ha az 1 százalék egy rakétát fed, amely eltalál egy hajót, akkor az „1 milliárd dollár” kárt jelent.

Az elnök arról is beszélt, hogy az iráni katonai művelet tervezett időkerete 4-6 hét volt, és az időarányosnál jobban áll, mert jelenleg a 25. napjánál tart.

korábban írtuk

Trump szerint Irán nagyon szeretne megállapodni, Teherán árnyaltabban nyilatkozik
Trump szerint Irán nagyon szeretne megállapodni, Teherán árnyaltabban nyilatkozik

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Irán „nagyon szeretne” megállapodást kötni, de „nem merik kimondani”, mert attól tartanak, hogy megölik őket.

Donald Trump szerint megvan a lehetősége annak, hogy az Egyesült Államok átvegye az ellenőrzést az iráni kőolaj felett, ahogy ez történt Venezuela esetében, bár jelenleg erről nincs szó. Megjegyezte, hogy Venezuela esetében a kőolaj-kitermelés felügyeletének átvétele jól működött.

Marco Rubio külügyminiszter hozzátette, hogy Venezuela az év első két hónapjában több bevételhez jutott kőolaj-eladás révén, mint tavaly az egész évben.

Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a bevétel egy, az amerikai pénzügyminisztérium felügyelete alatt álló számlára érkezik, így annak felhasználását figyelemmel kísérhetik.

Donald Trump szerint az Egyesült Államok átirányíthat Irán felé Ukrajnának szánt hadianyagot

Az Egyesült Államok átirányíthat Irán felé Ukrajnának szánt hadianyagot – tért át az orosz–ukrán háborúra Donald Trump. Az amerikai elnök az ukrajnai háborút „kemény helyzetnek” nevezte, és hozzátette, hogy „nagyon keményen” dolgoznak a megoldáson. Ugyanakkor kifejtette, hogy az ukrajnai háború „gyakorlatilag semmilyen hatással nincs” az Egyesült Államokra, csak annyi, hogy fegyverzetet képes eladni.

Az elnök kijelentette: az egyedüli oka annak, hogy próbálja a katonai konfliktust lezárni az, hogy fiatal emberek halálát megállítsa, akik a harctéren veszítik életüket.

Trump megismételte véleményét, miszerint a béke elérését nehezíti az ukrán és az orosz elnök között húzódó „hatalmas gyűlölet”, amilyenhez hasonlót korábban még nem látott, de megállapította, hogy mintha az ellenszenv kis mértékben mérséklődött volna, ami esélyt nyújt a sikerre.

Az elnök keményen bírálta Friedrich Merz német kancellárt amiatt, hogy az iráni konfliktussal kapcsolatban úgy nyilatkozott: „nem a mi háborúnk”. Hozzátette, hogy ő amerikai elnökként azt mondhatja, hogy az ukrajnai háború nem az Egyesült Államok háborúja. „Nagyon helytelen nyilatkozat volt, de megtette, és nem törölheti ki” – fogalmazott Trump.

korábban írtuk

Iráni béketerv: Washington lebontaná Teherán nukleáris képességeit
Iráni béketerv: Washington lebontaná Teherán nukleáris képességeit

Washington 15 pontos tervet küldött Iránnak a közel-keleti háború befejezésére – számolt be a New York Times kedden.

korábban írtuk

Trump a NATO-t bírálta Irán kapcsán, Izrael újabb magas rangú teheráni vezetővel végzett
Trump a NATO-t bírálta Irán kapcsán, Izrael újabb magas rangú teheráni vezetővel végzett

Keményen Bírálta Donald Trump amerikai elnök a NATO-t, amiért nem segít az iráni rezsim elleni katonai műveletekben. Izrael közben újabb iráni vezető megölését jelentette be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés