Hirdetés

Donald Trump „megkegyelmezett” 150 iráninak, és megismételte: nem akar háborút Teheránnal

Donald Trump az utolsó pillanatban állította le az Irán elleni válaszcsapást

Donald Trump az utolsó pillanatban állította le az Irán elleni válaszcsapást

Nem akarok háborút Iránnal – fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában. Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene. 

MTI

2019. június 22., 10:322019. június 22., 10:32

2019. június 22., 11:472019. június 22., 11:47

„Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne” – fogalmazott. Az interjú az NBC Találkozz a sajtóval című, szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában kerül adásba, de a televízió már pénteken este részleteket hozott nyilvánosságra belőle.

Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni Teheránnal, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez.

Hirdetés

Igaz, hozzáfűzte: Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel. Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy Washington nem indítja meg a csapásokat iráni célpontok ellen. Mint elmondta: a légtérben nem voltak repülőgépek – feltételezhetően polgári, utasszállító gépekre célzott –, de attól tartott, nagyon hamar megjelenhettek volna. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal.

„Mielőtt nekiindulunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg?” – idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet. A tábornokok, akiket az elnök nem nevezett meg, 150 várható halálos áldozatot említettek. „Egy pillanatig gondolkodtam, aztán azt mondtam: tudjátok mit, lelőttek egy névtelen drónt, egy repülőt, mi meg itt ülünk és 150 halott emberről beszélünk, akik fél órával azután, hogy igent mondtam a támadásra, már halottak. És nekem ez az egész nem tetszett, nem gondoltam, hogy arányos válasz lett volna” – mesélte el a döntés előtti pillanatokat Trump.

Az elnök péntek reggeli Twitter-bejegyzésében már beszámolt arról, hogy pillanatokkal a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés