
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Intenzív diplomáciai tárgyalások zajlanak az Európai Unión belül két, a Földközi-tengeren lévő alapítványi hajó menekült utasairól, akiknek egy részét többek közt Románia is átvenné – írta kedden az AFP hírügynökség európai diplomáciai forrásokra hivatkozva.
2019. január 08., 17:292019. január 08., 17:29
A Sea-Watch nevű civil szervezet hajóján 32 menekült tartózkodik, a Sea-Eye szervezet hajóján pedig 17. Jelenleg mindkét hajó Málta felségvizein várakozik.
Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy
mert a két alapítványi hajón lévő menekülteknek biztonságban és késedelem nélkül partra kell szállniuk.
Az AFP által nem nevesített európai diplomáciai források szerint Németország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Írország, Románia, Málta, Portugália és Olaszország jelezte, hogy hajlandó lenne átvenni a menekültek egy részét. A helyzetet bonyolítja, hogy
A felsorolt államok viszont 49-nél több személy befogadására tettek ajánlatot, de az említett migránsok teljes létszámánál kevesebbre.
A tárgyalás során Spanyolország is nyitottnak mutatkozott, ugyanakkor emlékeztetett, hogy nemrég fogadott be több mint 300 menekültet egy spanyol alapítványi hajóról.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!