Demszky: dolgozzatok Budapesten!

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nemzeti ünnep kenyérfesztivállal és légi parádéval A Magyar Köztársaság zászlójának ünnepélyes felvonásával és tisztavatással kezdődött, este pedig tűzijátékkal zárult tegnap Budapesten az augusztus 20-ai magyar központi állami ünnepség. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere ünnepi beszédében Budapestre hívta dolgozni a külhoni magyar fiatalokat.

Gazda Árpád

2006. augusztus 21., 00:002006. augusztus 21., 00:00

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg tegnap a budapesti Kossuth téren az augusztus 20-ai központi állami ünnepség. A rendezvényen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a kormány több tagja, az országgyűlési bizottságok elnökei, alelnökei, és megjelentek a pártok, a történelmi egyházak, valamint a diplomáciai testületek képviselői is. A zászlófelvonást követően a honvéd, és határőrtisztek avatásával folytatódott az ünnepség. A Magyar Honvédség történetében első alkalommal egy nő, Németh Csilla hadnagy volt az eskü szövegének előmondója.

Magyar testvérek,
olcsó románok
A nemzeti ünnep alkalmából a hagyományoknak megfelelően a politikai pártok képviselői az ország különböző pontjain tartottak ünnepi beszédeket. A határon túli magyarok témáját ezúttal Demszky Gábor, Budapest szabad demokrata főpolgármestere hozta szóba, aki a fővárosba hívta dolgozni a határon túli magyar fiatalokat. A politikus hangsúlyozta: Budapest az egész nemzet fővárosa. Demszky Gábor szerint sokan, köztük politikusok is, egyáltalán nem örülnek a külföldieknek. „Még akkor sem, ha ők többnyire határon túli magyarok. Õk azok a politikusok, akik Erdélyben magyar testvéreinknek, Budapesten pedig olcsó román munkásoknak nevezik ugyanazokat a magyar embereket” – jelentette ki Demszky a Városháza parkban, a Liberálisok házánál rendezett ünnepségen. „Augusztus 20-án arra biztatom tehát a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át, dolgozzanak itt, vállalkozzanak Budapesten. Hozzák a feleségüket, a férjüket, a családjukat” – hangoztatta a főpolgármester. – Budapesten minden egyes nap háromezer négyzetméternyi lakás épül átlagosan, többek között rájuk várnak ezek a lakások.”
Demszky Gábor szerint a kettős állampolgárságról szóló vita hazug vita. „Nekünk az az érdekünk, hogy aki ide jön, itt dolgozik, itt fizet adót, az minél előbb kapjon magyar állampolgárságot.” Majd hozzátette: Ahhoz, hogy elkerülhető legyen a főváros elöregedése, újra szélesre kell tárni Budapest kapuit.

Közös dolgok,
politikai erkölcsök
Szili Katalin házelnök a nemzetet összetartó közös ügyek fontosságát emelte ki. „Kell hogy legyen néhány olyan dolog az életünkben, amely összetart bennünket, összetartja ezt a népet, ezt a nemzetet” – mondta a házelnök. Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje Szent István királyról azt mondta, az első ezredforduló korszakváltásának széles látókörű egyénisége volt. A harmadik évezred elejének korszakváltása idején feltehető az utódoknak a kérdés: sikerül-e létrehozni az itt élő emberek hagyományához, az európai kultúrához illeszkedő, a korszerű technikai, gazdasági keretekhez alkalmazkodó erős, de polgárai szabadságát tiszteletben tartó államot?
Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében Gyurcsány Ferenc kormányfőről azt mondta: „Az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult. (...) Mit gondoljunk arról az emberről, aki hatalmát féltve azt mondja, hogy nagy a jólét, hogy nincs szükség változásra, és a költségvetés köszöni szépen jól van. (...) Majd pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit ugyanaz az ember azt mondja szemrebbenés nélkül: baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség” – fogalmazott Áder.

Ünnep tűzzel-vízzel
Az ünnepen egyébként számos program várta az érdeklődőket: a Városligetben harmadik alkalommal rendezték meg a Kenyérfesztivál elnevezésű rendezvényt, ahol elsősorban az aratáshoz, illetve az új kenyér megszenteléséhez kapcsolódó népi hagyományokkal ismerkedhettek a látogatók.
A hagyományos vízi fesztivált és légi parádét a Duna Margit híd és Lánchíd közötti szakaszán rendezték meg. A kétórás bemutatón a vízen mintegy 40 különböző folyami vízi jármű, többek között személy-és teherszállító hajó, vontatóhajó, rendezvényhajó, szárnyashajó, vízibusz, aknaszedő naszád, valamint motoros jacht, levegőben pedig 20 repülőgép, illetve helikopter zenei kísérettel végezte látványos produkcióját.
A Budai várban huszadik alkalommal rendezték meg a Mesterségek ünnepét, ahol hagyományos népi mesterségek művelői várták az érdeklődőket, este pedig a hagyományos tűzijátékkal zárult a nemzeti ünnep. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik