
Az amerikai elnök szombaton újságírók előtt megerősítette, hogy az Egyesült Államok „megszerzi” Grönlandot.
Fotó: Wikipédia
Mette Frederiksen dán miniszterelnök berlini és párizsi látogatását követően kijelentette, hogy „nagyon erős támogatást” kapott európai kollégáitól Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben.
2025. január 28., 19:202025. január 28., 19:20
„Az üzenet nagyon, nagyon világos” – mondta Mette Frederiksen dán újságíróknak Párizsban, miután találkozott Emmanuel Macron francia államfővel.
„Feltétlenül tiszteletben kell tartanunk az államok területét és szuverenitását, ez alapvető eleme a nemzetközi közösségnek, mégpedig annak a nemzetközi közösségnek, amelyet a második világháború óta együtt építettünk” – tette hozzá.
Berlin és Párizs után a dán miniszterelnök Brüsszelbe utazik tovább, ahol Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozik.
Donald Trump január elején „abszolút szükségszerűségnek” nevezte, hogy a Föld legnagyobb szigete felett amerikai ellenőrzést szerezzenek, s nem zárt ki ennek érdekében katonai vagy gazdasági lépéseket, így például Dániát sújtó vámtarifák elrendelését sem. Az amerikai elnök szombaton újságírók előtt megerősítette, hogy az Egyesült Államok „megszerzi” Grönlandot.

Donald Trump kijelentette, az Amerikai Egyesült Államok meg fogja szerezni a Grönland feletti ellenőrzést, miután az elmúlt hetekben jelezte, hogy érdeklődik az autonóm dán terület megszerzése iránt.
„Trump nem fogja megkapni Grönlandot. Grönland az Grönland, és a grönlandi nép a nemzetközi jog értelmében nép, amelyet a nemzetközi jog véd” – mondta Lars Lokke Rasmussen Koppenhágában.
A német kancellár Berlinben azt mondta, hogy Dánia és Németország közeli barátok, és „nagyon hasonló a világról alkotott elképzelésük”.
„Kontinensünk azon az elképzelésen alapul, hogy a konfrontáció helyett az együttműködés vezet békéhez, haladáshoz és jóléthez” – hangsúlyozta Berlinben a dán miniszterelnök az AFP hírügynökség tudósítása szerint.
Troels Lund Poulsen védelmi miniszter közleményében leszögezte, hogy a térségben a korábbiaknál súlyosabb biztonsági fenyegetéseket tapasztalnak, ezért növelni kell a védelmi kapacitásokat.

Dánia erősebben kíván fellépni a grönlandiakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, illetve rasszizmus ellen – közölte hétfőn a koppenhágai bevándorlási és integrációs minisztérium.
Ezzel kapcsolatban Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter kedden azt mondta, hogy európai csapatok küldése az Északi-sarkvidék biztonságának szavatolására „egy lehetőség”, de Dánia számára „nem merül fel” a közeljövőben. Robert Brieger, az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke a Welt am Sonntag című német lapban szombaton megjelent interjúban elsőként vetette fel az európai csapatok Grönlandra telepítésének ötletét, mondván, hogy „ez erős jel lenne, és hozzájárulna a térség stabilitásához”. „
Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.
Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.
Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.
Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.
Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.
Szolidaritási tüntetést tartottak a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön este a budapesti román nagykövetség előtt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát mellett, akit múlt héten lakoltatott ki a rendházból a város önkormányzata.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárását és a vezetők közti közvetlen tárgyalásokra való áttérést – ismertette az Interfax Ukrajina ukrán hírügynökség.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter visszautasítja Magyar Péter miniszterelnök azon csütörtöki kijelentését, hogy Magyarország saját magával szomszédos – közölte a pozsonyi diplomáciai tárca.
szóljon hozzá!