Cselekedni kell a nemzetpolitikáért

Interjú Kövér Lászlóval, a Fidesz-MPSZ választmányi elnökével

Gazda Árpád

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

– Négy évvel ezelőtt sokan úgy vélték, a Fidesz nem vonta le a választási vereségből adódó következtetéseket. Azzal, hogy a jobboldali összefogás hiányát emlegetik, mintha most is egy kicsit az MDF felé mutogatnának. Lesz-e szembenézés önmagukkal? Lesznek-e változások a Fideszen belül?
– Nem gondolom, hogy bármilyen alapvető változtatásra szorulna a Fidesz programja, arculata, értékrendje. Túl vagyunk azon az időn, amikor kísérletezni lehetett. Világos, hogy két tábor van az országban: egy polgári értékrendre épülő és egy baloldali. A közbelső világ mozgósításához jelenleg az MSZP több eszközzel rendelkezik. Négy évvel ezelőtt a baloldali médiafölény ellensúlyozására ragadtuk meg a polgári köri mozgalom indulásának lehetőségét.
– Akkor Orbán Viktor már a választások estéjén bejelentette a polgári körök elindítását. Most nem hallottunk hasonló, előre mutató üzenetet.
Akkor merőben más volt a lélektani helyzet: egy tulajdonképpen megnyert választást vesztettünk el amiatt, hogy nem sikerült a szavazóinkat mozgósítani az első fordulóban. Most olyan választási kampány végén vagyunk, amikor mindenki térdig lejárta a lábát, kitette a lelkét. Ezzel együtt négy év katasztrofális kormányzati eredménye után sem lett az az eredmény, amire számítottunk. Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy csak másokban keresem a hibát. Bizonyára voltak az elmúlt négy évben is, a kampányban is rossz tetteink, rossz mondataink, de azt a tényt nem lehet kikerülni, hogy a demokrácia mégiscsak a középosztály politikai mozgásformája. Amikor a következő négy évre szóló stratégiánkat alakítjuk ki, azt is számba kell venni, hogy olyan országban élünk, ahol a média 80 százaléka leplezetlenül az ellenfélnek dolgozik, a mi oldalunkon elkövetett hibákat felnagyítja, és a másik oldal minden galádságát a szőnyeg alá söpri.
– Négy éve a határon túli magyarok feje fölött háborúztak a pártok a választási kampányban. Akkor ez felkavaró élmény volt Erdélyben, de lehet, hogy még elkeserítőbb volt most az, hogy szó sem esett a kampányban a nemzetpolitikáról.
– A 2004. december 5-i népszavazás után ez volt a legjobb, amit választhattunk. Vannak olyan dolgok, amelyekről nem a kampányban kell beszélni, hanem amikor kormányzati lehetőséget kapunk, cselekedni kell. Most abban bíztunk, hogy nyerünk, és cselekszünk. Az a támadás, mely Mikola Istvánnak egy nem feltétlenül sikerült mondata után indult a Fidesszel szemben, pontosan megmutatta: mi lett volna, ha csak az említés szintjén is beillesztjük ezt a témát a kampányba. Ma a magyar baloldal teljes mértékben nélkülözi a nemzeti kötődést. Úgy gondolja, ezen a területen nem küzdhet eséllyel a szavazatokért. Bármikor habozás nélkül a szociális demagógiát állítja szembe a nemzetpolitikával, ezen pedig csak a határon túli magyarok veszíthetnek.
– De nem változott a baloldal? Ebben a kampányban az MSZP is erőteljesen használta a nemzeti szimbólumokat.
– Legyünk bizakodók, és mondjuk, hogy ez a változás jele. Én örömmel veszem, ha használják a nemzeti szimbólumokat, mert ez előbb-utóbb természetessé válik, és akkor már a saját táborukat sem lehet a határon túli magyarokkal szembeni irigységre építve ezzel hergelni. Ha a magyar baloldal képes integrálni a nemzeti gondolkodást, nem lesz már ekkora szakadék jobb- és baloldal között. Nem kell már a polgári érzelmű embereknek attól tartaniuk, hogy baloldali kormányzás idején az alapvető értékek kerülnek veszendőbe. Nem kell például attól rettegni, hogy a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika a Harry Pottert teszi kötelező olvasmánnyá az iskolákban az Egri csillagok helyett.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben