
Kemény kritika. Ben Hodges szerint Romániában az utak rossz állapota miatt nehézkesen lehet a NATO-csapatokat és a katonai eszközöket szállítani
Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania - www.mapn.ro
Romániát hozta fel negatív példaként a NATO-csapatok és hadfelszerelés szállítását akadályozó nehézségek kapcsán Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, az Egyesült Államok Európában állomásozó egységeinek korábbi paracsnoka.
2025. március 31., 20:392025. március 31., 20:39
2025. március 31., 20:452025. március 31., 20:45
Európának hatékony vasúti infrastruktúrát kell kiépítenie, hogy növelje reagálóképességét és a NATO-csapatok gyors szállítását – mondta Ben Hodges.
A Rail Freight című szaklapnak adott interjújában az amerikai tábornok elmesélt egy romániai esetet, amikor
„2015-2016 körül kezdtem el érdeklődni a katonai mobilitás iránt, akkoriban, amikor még az amerikai csapatok parancsnoka voltam Európában, és az Egyesült Államok éppen akkor kezdett el kisebb egységeket telepíteni Észtországba, Lettországba, Litvániába és Lengyelországba a NATO előretolt jelenlétének részeként” – mondta Hodges.
„Észrevettem, hogy az egyik egységhez nehezen tudtunk pótalkatrészeket szerezni. Megkérdeztem az egység parancsnokát: Mi a probléma? Miért nem kapják meg az alkatrészeket? Erre ő azt mondta:
Az Európában állomásozó amerikai csapatok egykori vezetője hozzátette, hogy ez fontos lecke volt számára.
„Az jutott eszembe, hogy valaki szórakozik velem. NATO-tagországokról beszélünk, amelyek ugyanakkor EU-tagállamok, és mégis mindenféle engedélyek kellenek a határok átlépéséhez. És itt nem tankokról beszélek, csak néhány pótalkatrészről” – mondta Hodges.
Az amerikai tábornok szerint a balti országokban tapasztalt állapotok „a vasúti katonai szállítással kapcsolatos jelentős európai problémát tükrözik”.
Hodges szerint a katonai mobilitás kulcstényezője a gyorsaság.
– szögezte le.
A vasút pedig Ben Hodges szerint azért fontos, „mert nagyon gyorsan lehet mozgatni a nehéz harci eszközöket –
Ben Hodges ezután egy romániai példát hozott fel.
„A vasút létfontosságú a nehéz eszközök szállításában az olyan helyekre, ahova egyébként nehéz lenne.
– mondta Ben Hodges, aki hozzátette, hogy „itt (Romániában) az egyetlen lehetőség a vasút volt”.
A NATO-csapatok Európába történő vasúti szállításának javítása érdekében Ben Hodges három kulcsfontosságú tényezőt nevezett meg: jogi vagy diplomáciai akadályok, a vasúti infrastruktúra állapota és a szállítási kapacitás.
„Nem az számít, hogy maga a vonat milyen gyorsan közlekedik, hanem az, hogy milyen gyorsan tudunk valamit eljuttatni A pontból B pontba” – magyarázta Ben Hodges.
A tábornok ezzel összefüggésben
Az amerikai tábornok azt is elmondta, hogy az infrastruktúra „egyre kevésbé megfelelő, minél keletebbre megyünk”.
Mint arról beszámoltunk, Ben Hodges 2023 augusztusában azt mondta: „Szerintem
Az utak és a vasutak nem fogják segíteni a román vagy a NATO-erők gyors mozgását egy orosz támadás visszaverésére. Vagy fognak, de nagy költségekkel”
– tette hozzá Hodges a Rail Freight interjújában.
További probléma, hogy a balti országok még mindig az 1520 milliméteres szovjet rendszerű vasúti nyomtávot használják, míg Európa többi része, beleértve Romániát is, 1435 milliméteres normál nyomtávot használ.
E logisztikai problémák elkerülése érdekében, amelyek drasztikusan csökkentik a NATO-csapatok mobilitását, az európai országok már 10 éve próbálják befejezni a Rail Baltica projektet, hogy a három országot szabványos nyomtávra állítsák át.

A NATO nem rendelkezik megfelelő légvédelemmel, katonai mobilitással, lőszerrel és gondolkodásmóddal ahhoz, hogy teljes mértékben készen álljon egy esetleges nagyszabású hagyományos háborúra – mondta Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy szerdán.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!