2011. november 20., 11:372011. november 20., 11:37
Amadeu Antonio Kiowa egy angolai bevándorló munkavállaló volt, akit a neonácik gyilkoltak meg 1990 novemberében Németországban. Ó volt a szélsőjobboldali erőszak első áldozata a német újraegyesítést követően.
Németországban a napokban vált ismertté, hogy egy neonáci csoport 2000 és 2007 között kilenc török és görög kisvállalkozót, valamint egy német rendőrnőt gyilkolt meg.
Az alapítvány szerint az általa említett gyilkosságokat kivétel nélkül szélsőjobboldali indíttatásból követték el. Anetta Kahane, a szervezet elnöke a Welt am Sonntagnak nyilatkozva azzal vádolta az állami hatóságokat, hogy több esetben szándékosan figyelmen kívül hagyták az elkövetett merényletek nyilvánvaló szélsőjobboldali, illetve neonáci összefüggéseit. Kahane szerint a hatóságok \"számolási módja\" méltatlan az áldozatok emlékéhez, és azon mindenképp változtatni kell.
Mindez megerősíti azokat, a most feltárt neonáci gyilkosságsorozat kapcsán az utóbbi napokban elhangzott szakértői véleményeket, amelyek szerint a hatóságok a gyilkosságokat elkövető terrorista csoport tagjaival meglehetősen kesztyűs kézzel bántak, noha már az 1990-es évek legvégén felfigyeltek gyanúsnak vélt tevékenységükre. Több neves szakértő annak a nézetnek adott hangot, hogy a hatóságok \"a jobb szemükre vakok voltak\", és miközben elsősorban a szélsőséges iszlám, valamint a szélsőbaloldal általi fenyegetettségre összpontosítottak, lebecsülték a szélsőjobboldali veszélyt.
Angela Merkel kancellár szokásos hétvégi videoüzenetében hangsúlyozta, hogy Németországban nincs helye a gyűlöletnek, a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak és a neonácizmusnak. A kancellár a gyilkosságsorozat kapcsán ismét kijelentette: szégyen az ország számára, hogy mindez megtörténhetett. A mindenkori kormány legfőbb feladata az ember méltóságának és a jogállamnak a védelme - fogalmazott a kancellár, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Üzenetében Merkel a neonácik által elkövetett merényletek körülményeinek teljes feltárását ígérte. Közvetve utalt a hatóságok által elkövetett mulasztásokra, a többi között hangsúlyozva: Németországban egyetlen titkosszolgálati szerv sem rendelkezhet soha többé teljhatalommal, de a különböző bűnüldöző hatóságok között az eddiginél nagyobb együttműködésre van szükség.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.