Hirdetés

Csak pszichológiai hadviselés az atomcsapással való orosz fenyegetés a NATO román főtitkárhelyettese szerint

•  Fotó: Helsinki.mae.ro

Fotó: Helsinki.mae.ro

Oroszország atomfegyverrel való fenyegetőzése inkább pszichológiai megfélemlítési kísérlet, mint valós terv – véli Mircea Geoană, a NATO román főtitkárhelyettese.

Balogh Levente

2024. március 01., 17:172024. március 01., 17:17

Mindezt annak kapcsán fejtette ki, hogy Vlagyimir Putyin elnök a nemzethez intézett csütörtöki beszédében megfenyegette a Nyugatot, mondván: Oroszország stratégiai nukleáris erői készen állnak és képesek csapást mérni a NATO-országokra. Geoană ennek kapcsán az El Pais című spanyol lapnak adott interjújában azt mondta, hogy

nem lát közvetlen fenyegetést Oroszország részéről e fegyverek bevetésére.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy mit gondol Vlagyimir Putyin elnök nukleáris támadással kapcsolatos fenyegetéseiről, Geoană azt mondta: „Legalább a háború két évvel ezelőtti kezdete óta hallottunk nukleáris fenyegetéseket az orosz vezetők részéről. Ez nagy felelőtlenséget jelent egy olyan nukleáris nagyhatalom részéről, mint Oroszország, amelynek kötelessége, hogy mértéktartóan cselekedjen. Ez a megfélemlítés és a pszichológiai nyomásgyakorlás arzenáljuk része”.

Geoană szerint nem áll fenn a közvetlen veszélye annak, hogy Oroszország atomfegyvereket vessen be.

„De ezek a kijelentések önmagukban nagyon veszélyesek, mert aláássák a bizalmat. Oroszország tisztában van egy ilyen lépés következményeivel. Nagyképűen bírálja a Nyugatot, például amikor az Ukrajnában általa kirobbantott háborút civilizációk háborújának nevezi, vagy amikor azt állítja, hogy a Nyugat megpróbálja elpusztítani Oroszországot, ami teljesen abszurd” – mondta a román szociáldemokrata politikus.

korábban írtuk

Washington: Moszkva nem akar atomfegyvert bevetni – Macron: jól átgondoltam a nyugati háborús részvételről szóló kijelentést
Washington: Moszkva nem akar atomfegyvert bevetni – Macron: jól átgondoltam a nyugati háborús részvételről szóló kijelentést

Az Egyesült Államok egyelőre semmi jelét nem látja annak, hogy Oroszország atomfegyvert tervezne bevetni, de továbbra is gondosan figyeli a helyzetet – közölte csütörtökön Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentésével kapcsolatban, hogy a NATO csapatokat küldhet Ukrajnába, Geoană azt mondta, a szövetségnek nincs ilyen szándéka.

Idézet
Teljes mértékben tiszteletben tartjuk szövetségeseink jogát, hogy új ötletekkel álljanak elő. De a NATO-ban nincs szándékunk vagy tervünk csapatokat telepíteni Ukrajnába. Amiben eltökéltek vagyunk, az az, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, és elkerüljük az eszkalációt Oroszországgal, amit eddig kielégítően tettünk

Ez különösen fontos azután, hogy Ukrajna megkezdte a tárgyalásokat az EU-hoz való csatlakozásról és a NATO-hoz való közeledésről. Nem tudjuk megmondani, hogy mikor, de egy napon a szuverén Ukrajna a NATO-nak és az EU-nak is tagja lesz. Ez a háború valószínűleg még egy ideig folytatódni fog. A NATO tehát továbbra is gondoskodik arról, hogy támogassuk Ukrajnát, és elkerüljük az eszkalációt Oroszországgal” – mondta Geoană.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Putyin a Nyugatnak: vannak olyan fegyvereink, amelyek képesek célpontokat támadni a területükön
FRISSÍTVE - Putyin a Nyugatnak: vannak olyan fegyvereink, amelyek képesek célpontokat támadni a területükön

Oroszország mindent megtesz az ukrajnai katonai művelet sikere érdekében, a Nyugat közben belülről gyengítené az országot, amely azonban nem engedi, hogy beavatkozzanak a belügyeibe – többek között ezek Vlagyimir Putyin beszédének főbb pontjai.

Arra a kérdésre, hogy megynyerheti-e még Ukrajna a háborút, nem felelt egyértelműen. „El kell kerülnünk a kísértést, hogy túl optimisták legyünk, mint néhány hónappal az ellentámadás előtt, vagy túl pesszimisták, mint ma. Ez a háború nagyon dinamikus. Ha a félig teli poharat nézem, akkor azt látom, hogy Ukrajna kiszorítja az orosz flottát a Fekete-tengerről, a Krímről, az Azovi-tenger felé. Ez nagy siker” – mutatott rá Geoană.

A NATO második számú vezetője szerint ugyanakkor

Ukrajnának technikai nehézségekkel kell szembenéznie, de nem stratégiai nehézségekkel, és bizalomra van szükség.

„A segítségünkkel Ukrajnának sikerült helyreállítania a Fekete-tengeren keresztül vezető gabonaexport útvonalat. Technikai nehézségeket látok Ukrajna számára, de nem stratégiai nehézségeket. Bizalomra van szükség. Miközben Oroszország hadigazdasággá válik, és támogatást kap Észak-Koreától és Irántól, mi is növeljük termelésünket, hogy segítsük Ukrajnát, és hogy kielégítsük saját biztonsági, védelmi és elrettentő szükségleteinket Európában” – tette hozzá Mircea Geoană.

korábban írtuk

Párizs katonákat vezényelhet Ukrajnába a francia miniszterelnök szerint
Párizs katonákat vezényelhet Ukrajnába a francia miniszterelnök szerint

Gabriel Attal francia miniszterelnök szerint Franciaország katonákat küldhet Ukrajnába, elsősorban a határőrizet és az ukrán katonák kiképzése céljából.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés