Hirdetés

Bulgáriába toloncolták volna az ansbachi merénylőt

A bajorországi Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg – mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.

MTI

2016. július 25., 15:122016. július 25., 15:12

2016. július 25., 15:502016. július 25., 15:50

Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az Eurodac uniós menekültügyi ujjlenyomat-nyilvántartó rendszer adatai alapján a 27 éves szíriai férfit Bulgáriában és Ausztriában is regisztrálták.

Ezért a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) menedékjogi kérelme elutasítása után felszólította Németország elhagyására, és figyelmeztette, hogy kitoloncolják, ha nem távozik önként. ƒ„Egyelőre nem ismert, hogy miért nem távolították el az országból\" – mondta a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, rámutatva, hogy a kitoloncolás nem szövetségi, hanem tartományi feladat.

Tobias Plate röviddel a tájékoztató után elmondta, hogy időközben sikerült részletesebben feltárni a szíriai férfi ügyében folytatott menekültügyi eljárás tényadatait, amelyek szerint kétszer is hivatalosan figyelmeztették, hogy kitoloncolják Bulgáriába. Az első figyelmeztetést még 2014 végén adták ki, a másodikat pedig alig két héttel a robbantás előtt, július 13-án.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter közleményben tudatta, hogy hatóságok teljes erővel dolgoznak az ügy feltárásán, és még hétfőn személyesen ismerteti a nyomozás első eredményeit. A szíriai férfi vasárnap este Ansbachban egy szabadtéri koncert helyszíne mellett feltehetően szándékosan működésbe hozott egy robbanószerkezetet, amely a hátizsákjában volt. Az elkövető meghalt, 12 ember megsebesült, hárman közülük súlyos állapotban vannak.

A férfi lelkiállapota labilis volt, korábban kétszer megpróbált véget vetni életének, és az öngyilkossági kísérletek miatt korábban kórházban ápolták. A rendőrség is ismerte, kábítószerrel való visszaélés és kényszerítés miatt folytattak eljárást ellene. A robbantás helyszíne és a fémdarabokkal még pusztítóbb erejűvé tett pokolgép arra utal, hogy nem csupán öngyilkos akart lenni, hanem igyekezett minél több emberben kárt tenni.

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter hétfőn hajnalban a városban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a robbantás iszlamista öngyilkos merénylet lehetett. A hatóságok vizsgálják, hogy a robbantónak volt-e kapcsolata iszlamista körökkel. Az biztos, hogy nem vonta magára a hatóságok figyelmét radikális vallási, politikai nézetekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés