Hirdetés

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését

Bukarest

Magyarázkodik. Oana Ţoiu román külügyminiszter megpróbálta kimagyarázni, hogy az amerikai külügy ismét felelevenítette a Bukaresttel szemben a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése miatt megfogalmazott bírálatokat

Fotó: Facebook/Oana Țoiu

Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését, megemlítve, hogy még mindig nem sikerült teljes mértékben tisztázni a döntés hátterét.

Krónika

2025. augusztus 15., 16:032025. augusztus 15., 16:03

A bukaresti diplomácia vezetője szerint részben jogosak a bírálatok, de inkább csak azzal kapcsolatosan, hogyan kommunikálták a döntést. „Szeretnék néhány dolgot tisztázni. Először is, a választások érvénytelenítéséhez vezető okok egyértelműségével kapcsolatos kritika nem új információ, hanem én és sok kollégám is beszéltünk róla az elmúlt hónapokban. Sőt,

Idézet
Nicuşor Dan elnök is vállalta a felelősséget, hogy em elég egyértelmű a helyzet, és ő is joggal kritizálta, hogy bizonyos pillanatokban nemcsak nemzetközi partnereinknek, hanem a mi társadalmunknak, a román állampolgároknak is több információra, egyértelműbb magyarázatra volt szükségük ahhoz, hogy megbízzanak a döntés helyességében. Itt egyébként egy múltbeli lépésről van szó.

Mind a választások érvénytelenítése, mind a külügyminisztérium jelentésének nagy része a NATO közös nyilatkozatát megelőzően történt, tehát az Amerikai Egyesült Államok nyilatkozatát is megelőző pillanatban, amely elismeri az Oroszországi Föderáció által bizonyos területeken folytatott beavatkozást és hibrid háborút, és amelyben Románia kifejezetten említésre kerül” – nyilatkozta Oana Ţoiu csütörtök este a B1 Tv-ben.

Hirdetés

A miniszter mindezzel arra utalt, hogy bár az amerikai külügyminisztérium jelentése ezen a héten jelent meg, azt jóval a publikálás előtt készítették el.


„A jelentés leírásában, valamint a kísérő nyilatkozatokban és a nemzetközi elemzésekben nagyon egyértelmű utalások szerepelnek arra, hogy a jelentés 2024 folyamán, 2025 elején született” – mutatott rá Oana Ţoiu, emlékeztetve, hogy a jelentésben a Trump-adminisztráció a szólásszabadság helyzetére is kitért. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy „Románia és az Egyesült Államok erős partnerek egy stratégiai partnerségben, és a transzatlanti kapcsolat nagyon fontos az egész Európai Unió számára”.

A külügyminiszter megpróbálta a saját értelmezése szerint megmagyarázni a jelentés azon részét, amely az elnökválasztás alkotmánybíróság általi érvénytelenítéséről szól.

Idézet
A teljes mondat úgy hangzik, hogy Romániában kritika éri az alkotmánybíróság döntését. A jelentés a meglévő kritikákra utal, ez önmagában nem egy következtetés”

– fogalmazott.

Mint arról beszámoltunk, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által az emberi jogok 2024-es romániai helyzetéről kiadott, kedden ismertetett jelentés megjegyzi, hogy

az elnökválasztás érvénytelenítését „a politikai véleménynyilvánítás szabadsága indokolatlan korlátozásának” tekintették,

és vitatja Oroszország beavatkozását a közösségi médián keresztül, kijelentve, hogy „független megfigyelők szerint a közösségi médiában folytatott kampány egy román politikai párt organikus választási tevékenysége volt”.

korábban írtuk

A 2024-es elnökválasztás érvénytelenítését is megemlíti az amerikai külügy a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben
A 2024-es elnökválasztás érvénytelenítését is megemlíti az amerikai külügy a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben

A 2024-es romániai elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítése is szerepel az Egyesült Államok külügyminisztériuma által kedden közzétett, a 2024-es romániai emberi jogi helyzetről szóló jelentésében.

A jelentős emberi jogi problémák között szerepelnek a szabad sajtó megfelelő működésével kapcsolatos kérdések, valamint rámutatnak néhány hiányosságra a munkavállalók jogainak védelme, a gyermekek védelme, valamint az antiszemitizmus növekedése terén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés