
Pálffy Ilona, az NVI elnöke
A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. május 10., 13:312019. május 10., 13:31
2019. május 10., 13:522019. május 10., 13:52
Pálffy Ilona közölte: az EP-választáson azok a magyar választópolgárok szavazhatnak levélben, akiknek sem Magyarországon, sem más uniós tagállamban nincs lakcímük. Vagyis a romániai, szlovákiai magyarok nem szavazhatnak magyar listákra, csak a lakcímük szerinti tagállam EP-listáira.
Az MTI tudósítása szerint Pálffy Ilona hozzátette, az NVI küldött 340 levélszavazási csomagot Romániába, de ezeket olyan magyar választópolgárok kapják, akiknek a lakcímük unión kívül van (például Szerbia, Ukrajna), de romániai értesítési címet adtak meg. Az NVI elnöke kiemelte: a tagországok választási szerveivel folyamatosan kapcsolatban vannak, és törlik a magyarországi névjegyzékből azokat, akik más uniós tagállam választói névjegyzékébe felkerülnek.
Hangsúlyozta: az információcsere célja, hogy megakadályozzák, hogy egy választópolgár több tagállamban is voksolhasson. Pálffy Ilona közlése szerint összesen 8593 olyan választópolgárt töröltek a magyarországi névjegyzékből, akit más uniós tagállamban felvettek a névjegyzékbe, közülük 1640 osztrák, 2812 német, 1324 spanyol listákra szavazna.
Mint arról beszámoltunk, Eugen Tomac, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke nemrég a magyar–román kettős állampolgárok kettős szavazásának megakadályozását kérte a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson Viorica Dăncilă román miniszterelnöktől. A Traian Băsescu volt államfő alapította párt vezetője szerint a bukaresti kormánynak meg kell akadályoznia, hogy a mintegy félmillió magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar – a Romániában leadott szavazata után – a magyarországi pártlistákra is voksoljon a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án „átszállítják” e célból Magyarországra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök erre úgy reagált: a román politikusok és közvélemény-formálók diverziókeltés céljával kezdtek riogatni azzal, hogy az erdélyi magyarok a román és a magyar állampolgárságuk alapján is szavazni készülnek a május 26-i európai parlamenti választásokon.
Jelezte: eddig nagyon kevés delegáltat jelentettek be a pártok. Az NVI elnöke kérte a pártokat, minél több delegáltat jelentsenek be a szavazókörökbe. (Szavazókörönként két-két delegáltat küldhetnek a listát állító pártok).
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!