2012. július 16., 12:192012. július 16., 12:19
A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján.
Zuroff a minap Budapesten, Az utolsó esély akció – küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról.
A The Sun vasárnapi cikkben Csatáry László „Ladislaus Csizsik-Csatáry” néven szerepel, és a lap szerint 97 éves.
A The Sun írása szerint Csatáry 15.700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre, és „holléte 15 éve rejtély”, de a lap munkatársai – a Wiesenthal-központtól kapott adatok alapján – kiderítették, hogy „Budapest egyik elegáns kerületében” él, „két hálószobás lakásában”. A lakcímet a lap nem ismertette.
A The Sun riporterei felkeresték a lakást, és lefotózták, amint Csatáry ingben, zokniban és alsóneműben ajtót nyit a csengetésre. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy tagadja-e a terhére rótt bűncselekményeket, Csatáry – aki évtizedeken át Kanadában élt – a riport szerint „kanadai akcentusú angolsággal” indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják, majd becsapta lakása ajtaját.
A The Sun stábja a lap vasárnapi beszámolója szerint még e konfrontáció előtt megfigyelte, hogy Csatáry „elegáns öltözetben” elhagyja lakását, sétál a városban, villamossal elmegy egy közeli bevásárlóközpontba, több üzletbe benézett, és vásárolt „egy jobboldali újságot”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.