Hirdetés

Budapesten magyarázkodna az ukrán külügyminiszter

•  Fotó: Mfa.gov.ua

Fotó: Mfa.gov.ua

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét.

MTI

2017. október 11., 10:302017. október 11., 10:30

2017. október 11., 10:342017. október 11., 10:34

Klimkin a Twitteren tett bejegyzésében emellett közölte: meglepődéssel fogadta magyar kollégája, Szijjártó Péter kijelentését, miszerint Budapest kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát.

Közölte továbbá, hogy meghívja „Ukrajna minden európai partnerének” nagykövetét, látogasson el Kárpátaljára.

Hirdetés

Kijelentette, hogy Kárpátalján az európai országok nagyköveteinek alkalmuk nyílik majd „közvetlenül beszélgetni a régió lakosaival”.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott és a múlt hónap végén hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki.

A jogszabály ezen része - amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.

Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ungváron tett hétfői látogatásakor az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött társulási megállapodást, ezért jövő hétfőn a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán Magyarország kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát.

A miniszter - aki a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel egyeztette véleményét a jogszabályról - kijelentette, hogy a törvény „gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, 10 éves kor fölött elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulásra, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi”.

„Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel” - fogalmazott a magyar külügyminiszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés